Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Háy János: Dzsigerdilen (regényrészlet)
resztül-kasul, míg végül lebukott a nyeregből. Azóta sem bukkanhattunk nyomára ki volt, aki a magyar kapitány, a budavári hős halálát akarta. Eltelt a kellő idő, semmivé rabolták Budavárát keresztény hitünk védői, s a megvadult harcosokat elkezdte összefogdosni Károly herceg. Nehezen végül is kordába terelte őket, s megadta a vezényszót: „Irány a török nyomába, le délnek, Sztambul felé.” Amikor egyet léptek kifelé a várból a megannyi katonák, megnyíltak Babócsa kapui is. Lovak dobbantak az úton, s haladni kezdtek ketten Buda felé. Léptek aztán a hadak tovább, lefelé, s a lovak lépdeltek tovább felfelé, nyeregben cipelve a két fiatal utazót. * * * A keresztény sereg gördülni kezdett lefelé, mint mikor sziklák szabadulnak el s zúgnak a völgyek mélyére. A mérhetetlen tömeg erőteljesen nekitámadt a levegőnek, s a levegő pedig meglökődött, orkános szél támadt, a magasba röppent minden, minek a földön lett volna helye. A szél seperte elfelé a törököt minden fegyverével, s utánuk mindent és mindenkit, aki nem tudott valami módon egy- egy erőteljes gyökérbe megkapaszkodni. Ekként sok helyütt megmaradtak a fás erdők, de a lombjuktól csupaszított fák alatt egy fűszál sem akadt, megmaradtak a biztos alapra épített kőházak, de elsöprődtek a parasztok sárból és vályogból dagasztott lakhelyei. Röpültek ki az országból a parasztok is számtalan állataikkal, feleségestül, gyerekestül, s végül kipucolódott, kiverődött Magyarföldről maga a levegő is. S az ország akkor, szegény mihazánk, oly nagyon üressé vált, mint egy kiporolt szőnyeg. Üres volt, s mérhetetlenül szomjúhozta a lélegzést, mint az ösz- szepréselt fújtató: harapta a környező világból befelé a levegőt. A kovácsok ijedten vonták el a tűztől, mert bekapta volna mindazt, amit az imént ő maga szított: az izzó parazsakat, a parázs fölött tüzesített vasat, s aztán a fogót, és a fogó után magát a kovácsot is, aki kezében tartotta a szerszámot, s a kovács után jött volna a kovácsműhely, aztán a kovács háza az asszonnyal (no ezt az egyet nem siratnám — mondta a segédnek), a gyerekekkel, s aztán jönne az egész falu (először a szomszéd háza - ez örömmel töltötte el a kovácsot), aztán a hegyek, a hegységek, és a városok és a folyók, és egész Magyarország, végül beszippantaná az egész világot a kontinensekkel és a tengerekkel, a földet teljességében és a holdat, aztán a napot, s mindenféle csillagokat, ami mindezideig itt körülölelt minket. Minden belesűrülne a levegőre éhes fújtatóba - mondta a kovács az álmélkodó segédnek, aki alig egy hete dolgozik a mesternél, s most éppen arról gondolkodik, hogy maradása legyen-e egy ilyen rettentő veszélyes helyen. S a levegőtől megsepert ország megdagasztani vágyta tüdejét, orrlikain áradni kezdett befelé a levegő, s a levegővel együtt mindennemű dolgok, amelyekbe a légáram beleakadt. Ezt a vákuumszerű szelet el is nevezték akkor huzatnak, mert szabályosan húzni kezdte befelé az ország szíve Rombuda felé a peremeken s külrészeken lévő dolgokat. Az augusztusi napmelegben kipattantak a babócsai palánkvár kapui is, s a lélegző ország szívni kezdte onnét is magába, a maga legmélyebb mélyére hőseinket, akik eddig ott tanyáztak. S aztán más irányból is húzni és szívni kezdte a mindeneket. Különösen a szomszédos Lipót-világból, amit abban az időben Li13
