Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Háy János: Dzsigerdilen (regényrészlet)
Kapkodásba kezdett akkor a pasa, hogy kiverje a várba szökött fegyvereseket, de egy bástya máris a keresztények kezére került. S rohantak volna a győz- italos katonák tovább, segítség is érkezett, de a török hétezer harcosa most új erőre kapott, s védte magát veszettül. Elhullott közülük ezer, de még ezer jött helyükbe, s mikor az az ezer is elesett, a török asszonyok rohantak a falakra, s kondérból zúdították le a fortyogó zsíros leveket. A tüzes lé leforrázta a fenti harcosokat, de lent már ehető hővel csurgott, s az alulállók jókat kortyoltak az erőtadó levesből, s most még nagyobb lendülettel estek neki a falaknak, mentek volna, átszántottak volna a váron,ha nem esik le valóban az este, s nem borítja az addig is sötét levegőt vadfeketére. Újabb napok, újabb rohamok: de a török csak szilárdan állta a várat, s úgy látszott, onnét elmozdítani lehetetlenség. Meghalt közülük ezer, aztán még ezer, végül meghalt mind a hétezer védő, és mégis maradt közülük vagy ugyanennyi. Károly csak törte a fejét: „Megöltünk hétezret, s hétezer volt a védő ösz- szesen, most megint ott áll hétezer a vár fokán. Hétezer török, aki valójában nincsen.” Sehogyan sem értette, hogyan lehetséges ez. Ő is elvesztett vagy tízezer embert, s éppen tízezerrel kevesebb is lett a csapat. Vannak-e egyáltalán törökök a várban - latolgatta, tépelődve. Ha az a török nincsen, akit a vár fokán látok, akkor nem is lőhetnek rám fegyverrel. Gyorsan kiszaladt a sátorból, iránnyal a vár felé, s bizony csak hajszálon múlott, hogy ép bőrrel visszaérkezhetett, mert a törökök veszettül kezdtek lőni. Soha nem jött volna rá a rejtélyre, ha nem lett volna ott az okos Gergely barát. Merthogy Gergely nemcsak okos volt, hanem rendkívül jó látással bírt, s éjszaka, mikor imáit küldözgette a legnemesebb világigazgató felé elbámészolt az elcsendesült vár irányába, s mit lát, hogy csend hát az van, de a csend hátulján mindenféle katonaforma törökök tolonganak a réseknél, s osonnak befelé. Fény derült a rejtélyre. Mikor az ostromlók megöltek ezer ellenséget, Szulimán basa a szultáni seregből az éj leplezése alatt ezret lopott be a vár öblébe. „Megállj, de törökordas” - morgolódott Karoly, s rögvest csapatokat küldött, hogy elvágják a titkos segélyutat, Gergely barátot pedig, akit tüzesnek is neveznek, ágyúzási szakértelme miatt, megbízta, hogy újra vegye ágyútűz alá a várat. Hatalmas lő- zápor esett neki a falaknak. Peregtek a szürkekemény kövek, óriásnagy vágatok nyílottak védhetetlenné téve az erősséget. Akkor aztán Károly üzent a pasának:- Vitézül harcoltatok mindeddig, de esztelenség a további harc, csak halálotokat lelhetitek. Adjátok meg magatokat, s békét juttatok nektek. A pasa pedig visszaüzent:- Ha ti restellitek a vérontást, hagyjátok abba Buda vívását! Károly nem kívánta abbamárasztani a vár bevételét, s elhatározta vezéreivel a végső rohamot. Délután háromkor, mikor a nap már bóbiskolni kezdett, mint valaki jóllakott uraság, s telt hasát áthúzta a vár keleti feléről a nyugatira, a keresztény táborban hatszor dördültek el az ágyúk. Ez jelezte az ütközet kezdetét. Alighogy elhalt a hatos dörgés, sűrűn puffogni kezdtek a svábhegyi nehézágyúk. A lövedékek végigsöpörték a még álló védfalakat, s ritkítani kezdték a védőket, akik még mostan sem ijedtek meg, s elszánták magukat a mindhalálig való küzdelemre. Megindultak a keresztény ostromcsapatok, neki a kormos omlott várnak, s a török bátran fogadta a támadást, s bátran vissza is verte először, aztán 11
