Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Háy János: Dzsigerdilen (regényrészlet)
Szilveszter halálát követő napokban híre kelt a sokember mély gödörnek. Azt sutyorogták a parasztok, hogy az ember minden éjjel oda mászott ki, s ott dolgozott egészen hajnalig. Senki nem tudta mi célból készült ez a mélyen mély árok. Valaki úgy mesélte, Szilveszter az asszonynak ásta ezt a mérhetetlen gödröt, amiért boldogtalanná tette. Gondolta, ha az asszonyt oda belelöki, s a földet jó erősen ráhányja és rádöngöli, akkor az onnan többé ki nem mászhatik, s ő pedig újrajárhatna a nosztrai boszorkányasszonyhoz, vagy éppen az asszonyt hozná ide, mostohának. Úgy mesélték, Szilveszter, még mielőtt kihűlt volna a törvényes hitves után a ház, már idevonszolta volna azt az istentelenséget, beledugta volna a Krisztus oltára előtt megszentelt nászi ágyba. Isten férge volt ez a Szilveszter — mondogatták — nem két asszonyt, de felet sem érdemelt volna. Pedig dehogy akarta Szilveszter az asszonyt elpusztítani, dehogy szüntette volna meg szíve dobolását - gondolta a négy fiú. Kincsért ásott ott bizonyosan, a Dzsigerdilent akarta megtalálni, azt a világnagy gyémántot, amiről a török gyerekek, amikor gólyalábakat vagdostak, annyit meséltek. Azt mondták, apáik és nagyapáik ezért a gyémántért, a Szív gyöngyéért jöttek magyarföldre, s ezért tartják életük kockáztatásával kezükben ezt a semmi hasznot nem hozó országot. Minden török tudja a Dzsigerdilen itt nyugszik valahol a föld mélyében, s aki azt megleli, gazdagabb lesz mindenkinél, még a szultánnál, s talán a világkormányzó Allaknál is. Szilveszter, mikor erre a rettentő helyre építette a házát, már tudta, hogy itt a kert mélyén nyugszik a gyémánt. Valaki tudós kádi mondta meg a rejtekhelyei, s ő ásott serényen, olyan mélyre, amilyen mélyre élete engedte, s ha a halál nem szólítja el idő előtt, megtalálhatta volna. De mindhiába dolgozott.- Ha megszabadul Buda a török fogságtól — mondtam Annának -, mi is szabadok leszünk. De Anna csak sírt, mert Bridorits Pál a márványos habokba halt, mert Pethő Gergely Buda falainál hagyta el életét, mert Kristóf Jánost senki nem láthatja többé.- Mivégre a sírás, hisz nekik már végük - súgtam, és vontam volna magamhoz, de ő úgy nézett rám, úgy futtatta végig a szemét a testemen, mint akinek ugyancsak vége. És haraptam volna magam a szívébe, hogy gyógyulásra leljen fájdalmában. Kezemet végigfuttattam a meleg bőrön. Ruha alatt és ruha fölött tapintott a tenyér, de a bőr nem rezdült. Fázni kezdett akkor az ujjam rajta, de engedni nem engedtem. Hidegbe aludtunk bele, mint a harcterek elesettjei, a menekülők dobbanásaitól rezegni kezdett a testünk, aztán nagyobb ringások, mintha vízbe sodródott ágak volnánk, s most ott hányódnánk a mederben, innenpartról túlpartra, túlpartról innenpartra. * * * Alig tűnhetett el a török Bécs falaitól, az országtalan herceg újabb hadjárat szervezésébe fogott. S bár akadályozták innen is, onnan is, ő nem nyugodhatott. Kicsit akként tekintett a magyarok földjére, mintha saját elveszejtett birodalma volna, s az ittlakosokra, mint jámbor alattvalóira. Amerre csak seregével járt, embersége és őszinte krisztushite miatt szeretetet ébresztett önmaga iránt. Álmodoztak is akkortájt a magyarok, hogy a harcok végeztével majd ez a tisztaszívű Károly ül Szentistván trónjára, de álmaik nem válhattak valóra. S 7
