Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 12. szám - Beke György: Csíkszentdomokos (Száz éve született Márton Áron)

megjelent emlékiratában úgy mondja, hogy a MNSz, illetve még az előd, a MA- DOSZ első kiáltványát, 1944 szeptemberében, Brassóban Vincze János személyes utasítására, ellenőrzése mellett fogalmazták meg és nyomtatták ki. Vincze később, 1947-ben budapesti román nagykövet lett, később, a diktatúra legdurvább időszakában, románosított névvel, Ion Vinteként helyettes belügyminiszter, aztán megint magyar néven a „Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók” alelnőke, egészen Ceau- sescu bukásáig. Szemlér szerint ez a Vincze János, Brassó tartományi párttitkárként nemcsak a kiáltvány minden szaváról döntött, minden jelzőt ő hagyott jóvá, de a korrektúrát is személyesen és mélységes gyanakvással ellenőrizte. A kiáltvány aláírói között találjuk dr. Csákány Béla brassói ügyvédet is, aki később - a MNSz- en belüli nagy „tisztogatások”, Kurkó félreállítása idején - a Magyar Népi Szövetség főtitkára, majd a Román Nemzeti Bank egyik fő' embere. Öregkori visszaemlékezéseiben Csákány dr. mit sem említ - nem tudott róla? - Vincze János szerepéről, ellenben Márton Áront emlegeti, mint akihez tanácsért fordultak.

„Kurkó Gyárfás gondolata volt, hogy Márton Áront tájékoztassuk törekvéseinkről. Az akkori háborús körülmények között kalandos utazással, Kurkó Gyárfással ketten mentünk el Gyulafehérvárra. Márton Áron szívélyesen fogadott, Kurkó Gyárfás fejtette ki előtte elképzeléseinket. Márton Áron érdeklődéssel, sőt rokon- szenwel fogadta terveinket, de aggodalmai is voltak, különösen a tekintetben, hogy nem túl korai-e a fellépésünk? Mi kitartottunk amellett, hogy az adott viszonyok között a gyors cselekvés elkerülhetetlen.” (Csákány Béla: A két Magyar Népi Szövetség. Szabadság, Kolozsvár, 1995. aug. 12.)

Következett néhány olyan esztendő, midőn az erdélyi magyar megmaradás küzdelmét nyelvéért, iskoláiért, népállományának megmentéséért a politika síkján Kurkó Gyárfás vezette, Áron püspök erkölcsi támogatásával. Majd amikor a román hatalom egyszerűen véget vetett a magyar „sérelmi politikának”, vagyis a jogok követelésének, Kurkó Gyárfás a gyakorlati gazdasági építés felé fordult, hogy így alapozza meg a magyar továbbélést Erdélyben. Minden erejével védelmezte a beolvasztásra ítélt magyar szövetkezeti hálózatot, és ami talán éppilyen fontos volt, mivel úgy tűnt, hogy megvalósítható: meghirdette a Székelyföld régtől óhajtott, önerőből való iparosítását, a helyi bányászat fellendítését, a vasipar fejlesztését, kis teljesítményű vízierőművek építését a székely folyókon, vasútvonal építését Csíkszereda és az elzárt Székelyudvarhely között. Naivságában végzetesen eltévesztette a történelem irányát, mivel Moszkvában és Bukarestben akkor már eldöntetett minden ilyen jellegű, regionális kezdeményezés letörése, az iparüzemek államosítása, a különálló magyar szövetkezeti hálózat elsorvasztása.

Kurkónak tehát buknia kellett.

Ez a kitérő azért kívánkozik ide, mert Kurkó Gyárfás nagyralátó terveihez az ösztönzést, a vakmerő hitet, hogy önmagunkat kihúzhatjuk a kátyúból, Csíkszentdo- mokosról hozta magával, és a Karda Ferenc-típusú alapítók lebegtek szeme előtt.

Megtanította a szövetkezet a falu népét arra, hogy segítsen önmagán. Románia kormánya a harmincas években jelentős összegeket fordított a falvak villamosítására. A székely vidékek azonban nem részesültek ebben. Csíkszentdomoko- son a szövetkezeti fűrészüzemet villanyáram fejlesztésére is felhasználták, így a fu- részport gazdaságosan hasznosították. Mintegy 250 család vezette be házába a villanyt. Az előfizetők ugyan el-elmaradoztak a díjjal, de a vállakózás ezt a kényszerű hitelezést is kibírta. Sőt, tovább gyarapodott, beindította a mklomüzemet, három hengerszékkel, amit szintén a fűrésztelep gépei hajtottak. A malom a szövetkezeti tagok számára kedvezményesen őrölt, a vámból a piaci árnál 10 százalékkal olcsóbban látta el a tagokat gabonával. A fűrésztelep deszkahulladékait - a lesza- básnál kieső darabkákat - a mészégető kemencéknél hasznosították. A mésztelep

82