Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Tandori Dezső: A nehéz bútorok (vers)
Tandori Dezső A nehéz bútorok (Madaram kis zajai: nem lát, vagy mi. Kihúzom karszékem, vele a súlyos asztalt, hadd lehessen rajtam így egy madár szeme, fürkészőn ne hiába lessen, ha már úgyis együtt vagyunk, legyen ez inkább kicsit unt, hát-ez-is-megvan, nincs ami természetesebb volna, ottan ültem naponta tíz-tizenkét órát, s vadregényt fordítottam, hogy árából megéljek, ekképp velem a madár, és legyen az eszme, hogy: együttesen. * * * (Mit nézek oda, nem les már soha...) Székem visszatologatom, és véle súlyos asztalom. A kalitka egy napja már üres, a madár a Tabánban fekszik, kibélelt dobozában. Felette gesztenyefa áll, arrébb hárs levele forog esőben, szélben, odadőlök törzseteknek, nagy bútorok, kik engem itt még megelőztök, összpontosítva, ami majd szétszórtabb lesz - vágyom időtök, ne halljak tüneményi zajt.
