Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 1. szám - Legenda Bárczi Gézáról (Szathmári Istvánnal beszélget Albert Zsuzsa)

visszatekintek, Sylvester Jánostól kezdve minden nagy nyelvészünk az anyanyelv iránti szeretetét valamilyen formában kifejezte. Bárczi tanár úrra azonban ez különösen jellemző. A legszebb tanulmánya e tekintetben az 1956-ban, a Nyelvőrben megjelent tanulmánya: az Anyanyelvűnk magyarsága. Itt végigveszi, hogy a magyar nyelv hangtana, hangállománya, egyáltalán az un. szupraszegmentális eszközök, tehát hangsúly, hanglejtés stb. milyen pozitívumokat hol rejt magában. Azután hogy a szókincsünkben mi a szép, a hatásos, és hogy mi teszi a legkiválóbb nyelvek egyikévé a magyart. Azután a mondatalkotás, közelebbről a tömörség, világosság, és így tovább, ezt végigviszi és a végén összegezi is. „Nyelvünk jellegzetes erényei tehát: színes, változatos hangzás, rendkívüli metrikai rugalmasság, tömörség, szoros, logikus kapcsolás, finom árnyaltság, képszerűség, pontos fogalomalkotásra való képesség, mindez nyelvünk öröklött készségeinek, lehetőségeinek és sok ezer éves történetének közös eredménye. Ezért volt talán nem érdektelen, ha néha száraznak, vagy fárasztónak tűnt is föl, a kiindulóponttól végigjárni, bár csak mérföl- des csizmákkal ezt a történetet, melynek köszönhetjük, hogy magyarul beszélünk, hogy magyarok vagyunk.” Nyilvánvalóan Bárczi tanár úrtól távol állt az, hogy a mi nyelvünket más nyelv elé helyezze. Minden nyelv az azt beszélőnek a legszebb. Ugyanakkor azonban mind a hangtan, mind egyéb területen nyelvünknek vannak olyan pozitívumai, amelyeket érdemes kiemelni. 0 ezeket vette sorra a könyv különböző részeiben.

Végezetül azt is szeretném idézni, amivel zárta a 80 éves születésnapján rendezett megemlékezést, a Magyar Nyelvtudományi Társaságban: „Életem alkonyán örökségül hagyom az ifjabb nemzedékeknek azt a feladatot, hogy hűen sáfárkodjanak anyanyelvűnkkel és tudományával, tanulmányozzák gondosan a nyelv múltját és jelenét egyaránt, mert kulturált életre méltó magyarság csak addig van, amíg nyelvére nemzetünk gondot visel. Mert miként egy nemzetnek, akként a nyelvének is csak akkor van jövője, ha múltját kutatja, feltálja és megbecsüli.”

Elhangzott a Kossuth rádióban, 1994. január 25-én.

92