Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11. szám - Szekér Endre: Buda Ferenc költői nyelvéről

ze. Az alliterálás figyelmeztet a szépségre: „szíved szagos szénája”, „bársonyderekú barka”, „fejem fölött fehéren”, „fafüst fátyla”, „szapora szívverésű őszi eső”, „végtelen vetés-sorok”, „csillagként csodáljuk”, „kristályos kék vizek”. De az is előfordul gyakran, hogy az alliterálással a kellemetlen élményt, a mély fájdalmat stb. emeli ki: „veszélyes verse”, „hetyke hatalom”, „hernyótalpak hatalomra törtek”, „félelembe falazott”, „hideg havak”, „fürtös félelem”, „csigolyád csikordul”, „koponyád kemény”, „finom fájdalom”, „kelletlen kenyér” stb.

Arany János a Vojtina ars poétikájában a „hűtlen hívségről”, a költészet varázsáról ír. S ezt nem mindig lehet pontosan megtalálni, megmagyarázni. Hiszen milyen ősi megfigyelés él Buda Ferenc „trágyaterítgető, töretlen nyugalmának” szószerkezetében... Vagy milyen rejtett szépség és különös megfigyelés által fogant a következő verssor: „sértetlen — szép vizek páncéllá hegesednek”? És miféle természeti megfigyelés és rejtett szerelmi látás késztette a következő megfogalmazásra: „rügy-csöcseiket az eleven ágak kidugják”? Természetesen számos költői kép, különös szóhasználat, váratlan mondatszerkesztés - rejtve marad az olvasó előtt. Alig lehet észrevenni, elemezni, stílushatását megfigyelni. Buda Ferenc szívesen él az ellentét stílushatásával: a sártenger mellé odavágja a távoli végtelent (Sártengerben), a meztelen csigához a csillagokat (Meztelen), a rabság és a szabadság feszültségével él a Falak könyvének több versében. Gyakran él megszemélyesítéssel, az élettelen tárgyak élővé formálásával („Józan kés”, „szapora szívverésű eső”, józan tejesüveg” stb.). Olykor hasonlataival tesz szemléletesebbé, („lemállott rólad, mint faarcról a festék”, „törten ébredünk, mint a tetőről hullott cserép” stb.). Gyakran él a metaforák sugárzó erejével, melyeket sokszor nagybetűvel emel ki. (József Attila — „Egyedül-gyermek”, „Kristálytollú Madár”, „Fényszakállas Csillag”, „Égigérő Gomba”, „Osztódó Akarat”). „Legyek megszólaló kő”, - kiáltja. Szegénység, csüngő vállú fűzfa, - mondja verseimével. Másutt „morzsalék-időről” ír, a „lélek meddőhányóin” tűnődik. A félelem - neki fekete karvaly. A Kincseket őrzök című prózaversében - a szobája sarkában lévő paraszti szerszámokról, eszközökről számol be. Valamiféle szokatlan költői leltárában megnövekszik a köznevek jelentősége, és hirtelen átértékelődnek, nagy kezdőbetűvel írja, mint a tulajdonneveket. („Szigony”, „Szőlőmetsző”, „Köpülő”, „Rokka”, „Kévekötő Fa”, „Kéveoldó Kés”.)

A versszöveg megszerkesztése, megformálása - mindig jellemző egy-egy költőre. Buda Ferenc köteteinek remek címeket adott (Füvek példája, Ébresszen aranysíp, Holt számból búzaszál, Hatalmam: nyugalom), hasonlóképpen egy-egy versének is. Általában rövidségre törekedett (Roham, Hó, Tanya-hazám, Naponta, Vascsillag stb.), nevet emel ki (József Attila halálára, Kormos Pistának kései levél), időszakra utal (Ősz, Március), jelképes elemmel él (Liliom és korbács, Füvek példája), a cím és az első sor egybeolvad (Élünk hát,...). Határozott verskezdettel él („Nagyapámat sohase láttam...”), olykor a szórend megváltoztatásaival él („Vagyok szegény, világ adósa...”). Szereti a keretes versszerkezetet, kiemel, emlékezetbe vés ezzel a megoldással (Rend, Várni). A költő különböző típusú mondatokkal szerkeszti meg versét: hihetetlenül tömör szikár rövid mondatokkal vagy végtelenül, hosszan kanyarodó, meg-nem-állítható összetett mondatépítménnyel. Minden felesleges szót mellőzve, csak a legfontosabb közlendőt tartva meg, így kezdi a Március című versét: „Hideg van, / csönd van.” Vagy az Élünk hát kezdetű versét így folytatja a vers első sorával: „élünk, / elődül s örökösül.” Ez a szűkszavúság Pilinszky tömörségét idézi. Hasonlítható a rézkarcok puritánságához. A szélsőségesen ellenkező példa a bonyolult ösz- szetett mondatok használata, a megállíthatatlanul áradó mondatözön. Buda Ferenc a Zöld libamező című verse összefüggő, jól megszerkesztett, főleg mellérendelő mondathalmazzal él: „Zöld libamező, / bársony gyep, / bikaszem bevilágít, rívó / erdők közül rádmered kettős / halál... ” stb. Vagy Áz elesett katonák emlékére című,

49