Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11. szám - Szekér Endre: Buda Ferenc költői nyelvéről

Szalay Ferenc képe alá írt versében a frontra menő, harcoló, szenvedő és meghaló katonák sorsát, végtelen áramlását éppen azzal tudja nyelvileg is érzékeltetni, hogy a katonákkal együtt a mondatok is rohannak, visszatarthatatlanul, kiszolgáltatottan, az elkerülhetetlen halálba sodródva. („Hajnal suhog, zablavas zörren, kattog a / katonavonat, fut az országút visszafelé, / két oldalt nyárfái dörögnek, szél viszi el...”) stb. A modern lírában - mint Illyés Gyula is megállapította - a mondattan új- raszabásáról beszélhetünk. A hagyományos értelemben vett egyszerű és összetett mondat megváltozik: egyrészt a mondat töredékessé válik, olykor csak szószerkezetek állnak önmagukban a mondat helyett, másrészt pedig nem zárul le egy végtelen-hosszúságú, össze-vissza kanyarodó mondatfuzér. Ebbe beépült a hajdani impresszionista stílus nominális szerkesztése, de a régi finom hangulatok ábrázolását felváltotta a görcsösebb, keményebb odavetettség, töredezettség. Buda Ferenc Tanya-hazám című nagy verskompozíciója a stilisztikai megszerkesztettség módszerével él: a bevezetés odavetett szavai, az önmagukban álló, kiáltó szavak valamiféle szociografikus „felmérés” lehetőségeit is jelentik („dűlőút - tanyabejáró - rozsfóld”). S a nyelvileg szabályosan, kapcsolóelemekkel, ragokkal stb. megszerkesztett rész is puritán, adatszerű, de olykor líraian átélt, személyes, vallomásos. („Ki hívott/közétek, / tanyák, / jaj, mi vonzott melledre, / tüskebozontos öledbe, / homokot őrlő, kiszikkadt / szájüregedbe, / hallgatag Szülőhaza?”). S másrészt észre kell vennünk a megszerkesztettség bizonyos hiányát. A Március című versében egy hagyományosan megszerkesztett felkiáltás után új verssorban és új versszakként különíti el a következő részt: „Háromszínű kokárda”. Itt részben a kiegészítés lehetősége áll fenn, igen, az olvasó folytathatja a jelzős szószerkezetet alannyal, állítmánnyal stb. Ez talán közeláll a századeleji „sejtetéshez”, a „kimondatlansághoz”. Egyszerre utal 1848-ra és a közelmúltra és mára. Egyszerre „helyettesíthető be” személy, személyesség, egyéni vonatkozás. Később a Túlélés című versének elején van egy kifejtet- len, szinte „kórismeként” közölt szó, önmagában álló szó („Túlélés - leépülés”), melyet az előtte lévő cím is kiemel, s később is, a vers további részében is ismétel („így hát túlélés leépülés”). Buda Ferenc költői nyelvében itt új stílussajátosságokat vehetünk észre: a „kórtünet” részletes kifejtéséhez, valamiféle „anamnéziséhez” idegen szavakat használ („irradiál”, „hibernált”, „alternatíva”, ’’leplombált”), számára szokatlanabb szavak kerülnek a versbe („gátlás”, „agykéreg”, „látóideg” - „állampolgári és állami szinten”). Újszerű stíluselem a televíziós hirdetések százezerszer ismételt mondatainak a versszövegbe épülése („intim betét”, „óvszer”), sőt, ezeket külön kiemeli tipográfiailag csupa nagybetűvel a szövegből („SZÁRNYAKAT ADUNK A VÁGYAINAK”). A stílusváltás talán a korváltással is összefüggésben van, hiszen a versben lévő gondolatok, érzések, közérzet, tragikus leépülés, balkáni háború stb. mindnyájunk élménye. De a költő az, aki erről versben, visszafojtott indulattal, másfajta stílusban ad kórképet. Csaknem minden verssorában van valami új, meglepő stíluselem, nyelvi kifejezési lehetőség. Pl. a korábban használt mondatértékű, önmagukban álló szavak itt újra megjelennek („túlélés”), de most a hivatalos nyelv („állami szinten”), a köznyelv („egyszeri használatra”), az archaizálás („küsded pátria”) és számos más stíluselemmel együtt - mindenféleképpen újat hozott, eredetit, sajátos összetettséget. Itt ez a stílusbeli sokszínűség, összetettség válik a költői mondanivaló új kifejezési lehetőségévé. A Túlélés című vers így válik megrázó, drámai, személyes erejűvé - a stílus segítségével.

A költő a rokonnépek, a közeli vagy távoli rokonok népköltészeti alkotásait szólaltatta meg magyarul. S ez a népi világ, ez a népköltészeti motívumkincs, formai lehetőségek beépülnek Buda Ferenc saját művei közé, hatással vannak egyéni alkotásaira is. Azt hisszük, hogy a szokottnál több alliteráció is ide vezethető vissza (pl. „hideg havak”, „kezéből kisuhog a korbács”). Buda Ferenc költői nyelvének, stílusá50