Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11. szám - Szekér Endre: Buda Ferenc költői nyelvéről

A költői szókincsbe a „vasvilág” jellemzésére bekerülnek még olyan szavak, melyek a versek komor hangulatát festik alá. „Kővilágot” ábrázol a Mese: kőországgal, kőfákkal, kőmadárral, kővirággal, kőerdővel stb. Máshol is megtaláljuk a „kőtömör” eget, a „kőesőt”, a „kőujjakat”, s egy meglepőbb kő-összetétel: „kő lüktet köröskörül” / Elünk hát /. Hasonlóképpen negatív hangulatú szavakat halmoz a Sártengerben: porfolyó, porpatak, sártenger - vagy a kőhöz, vashoz hasonló „ólom-lágyságú” csend a József Attila halálára írt versben. Máshol a „fóldszínszürke hadakról”, „súlynyomta semmiségről”, „siralomcsütörtökről”, „nyakvágó hídról” ír. Szókincsének jelentős részét - a természetből veszi: fa, fű, virág, szél, ág, föld, ég, mező, levél, kert, sár, homok, lomb stb. S az a jellemző, hogy leggyakrabban az önmagában semleges hangulatú szóhoz, természeti képhez - negatív hangulatú jelzőt stb. illeszt. Természetábrázolása így válik az emberi világ még eredetibb kifejezőjévé. Pl. a Szegénység, csüngő vállú kezdetű versében „keserű kéregről”, „vak gyökérről”, „vi- selős ágról”, „esendő levélről” „görcsös tapintású törzsről”, „bütykös csonkról”, „nehéz ágról”, „gyümölcsöt sohasem adó ínség-fáról” ír. S ez csak egy vers a sokból. A Felettem vassisakos mennybolt soraiban „esendő” a lomb, „kopár” az ág, Jéghályo- gos” a tócsa, panaszos a vadludak hangja stb. A Mély sár című versében „sárpatak”, „sárfolyam” van, és „görcsös, nehéz fáról” ír. Valamilyen emberi fájdalom van a természetben is: „szorongást”, „hideglelést”, „pusztulást”, „vészt”, „vacogást” vesz észre a Sárga fény, sárga lomb című versében. A világ nem különül el különböző részekre, a természetben olyan küzdelem tapasztalható, mint az emberek között. A füveket „szétdúlták a sörény-szelek”, az utakat a lovak szaggatták fel, „viharok vastrombitáit” hallja (Zöld libamező). „Kínozzák egymást az ágak”, a kövek „lesben állnak”, szemben halad a „vihar veszett csődöreivel”, „szélrohamok” feszülnek melléhez (Éjszaka). Ha a költő kedvenc szavait vizsgáljuk, akkor feltűnik gyakran használt napszaka: az „éjszaka”, s ezt egyik verse címében is kiemeli (Éjszaka). Visszatérő évszaka az ősz és a tél. Részben itt túlmutat az őszi évszakon, és 1956 októberének időszakára gondol: „október, őszi fáklya”, „október, véres ünnep” (Kutya a társam). A tél félelmes hidege is többet jelent önmagánál —, hisz József Attila is fagyról, „kés- időről” ír - : ő „farkasbundájú” téli hajnalt idéz, a Roham a téli kopár éjszaka képével kezdődik, a Tanya-hazám a tél, a hó, a csönd „ítéletét” érzi.

A kulcsszavak sokat árulnak el egy költő világából. Kosztolányinak minden szó ereklye, eleven hangszer, Juhász Gyula a békítő és eltámasztó, csodálatos szavakról írt verset, Illyés Gyula a törzs szavait kereste. Szende Tamás szóstatisztikai vizsgálatot végzett, kereste pl. a kulcsszavakat Tóth Árpádnál (bús, lélek, halk, szelíd, setét stb.) Buda Ferenc szavai közül is néhány kiemelkedik súlyával, gyakoriságával stb. A költő „vascsillagú”, „vasvilágon” él, „sártengerben” jár, „fejszétlenül” megy, „félelem vasízét” érzi a szájában, „felfelé gördülő kőnek” nevezi magát, Jajtalpú” csizmákat érez, „falak között”, „falak könyvét” írja, aztán „túl a falon” él... Tudja azt, hogy konok hit nélkül nem megy. Buda versvilágát még számos fontos szó, kifejezés jellemzi, talán nem is mindig statisztikai értelemben, hanem mintegy „reflektorszóként” (Gárdonyi szava), vagyis a szavak fénye, sugárzása miatt. Olykor különösen fontossá válik egy jelző („rőtcsillagos, komor, kövér tankokról” az 1956-os forradalom eltaposásakor), máskor egy szóösszetétel („kocsma-kor”), harmadszor egy tagadás („nincs remény bennem”, „nem álmodom”), s aztán egy verscím (Tanyahazám) vagy köteteim („Hatalmam: nyugalom”). Nem keresi a színeket, mint az impresszionisták, de néhányszor határozottan kiemel egy-egy színfoltot, hangulatot meghatározó színt. „Hamuszínű hajnalokról”, „földfekete fájdalomról”, „piros tűzről”, „hófehér akácvirágról”, „falfehér vasárnapról”, „zöld libamezőről”, „sárga fényről” stb. ír. Különösen nagy szerepe van Buda Ferenc költészetében az alliterá- lásnak. Részben a népköltészet hatása is ez, részben pedig a külön kiemelés eszkö48