Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve XIII. - Schein Gábor: Szavak emlékezete, Cave canem

versekben a legélménytelibb a megszenvedettség, a disszonanciát elemző gondolati meditációnak a megélt életrajzias-életképszerű helyzetek lírai feszültséget adnak (Jelenet, Búgócsiga, Levél). Igazi találat az Amor-alítás cikluscím is.

A rezignáció, az önboncolás tárgyiassággal és visszafogottsággal párosul, s a legjobb versekben fogalmiság és érzékletesség harmóniája születik meg. A Vas István metódusára is emlékeztető pályakezdő kötet mai divatokkal ellentétben az átélt léthelyzetből nem a teljeskörű relativizmus eszméinek és gyakorlatának követéséhez jut el, hanem őrzi az elérhetetlen ideáit: „A fél hitem / odaadnám, ha volna és ha tudnám / [akkor talán tudnám is], hogy segít.” (Ami érthető). (Cserépfalvi, 1992)

Schein Gábor: Szavak emlékezete, Cave canem

Megjegyzésre érdemes pályakezdést bizonyít e két kötet. Az első valóban a kezdés könyve, egy igen ügyes, jóízlésű tanítvány tanul a hagyományoktól s mesterektől világismeretet és költői kifejezést. Ez utóbbiban az első számú mester Pilinszky János, de nem divatból, hanem látható, kiolvasható belső azonosulásból. A kései Pilinszky „szálkás” tömörsége, szófukarsága és áttetszősége a mérce, egy rokon módon összetett Isten-ember viszony kifejezéséhez, s minden más ehhez képest kerül költői meghatározásra, tehát maga az alkotás is. A kötetnek címet adó vallomás áll az élen: „A kimondás, a dolgok megnevezése szakrális történés. (...) A szavakban, a szavak kimondásában ezért a teremtés aktusa ismétlődik mindig, talán éppen az ellenkezője: itt a szó válik testté.” A szikár, tárgyiasan s mégis poétikusan megjelenített áhítat az összetartozást is kifejezi, mint az Ártatlanok két sorában: „Elárultak mindent / kezük melegével.”, ugyanakkor a bizonytalanságot, a félelmet is, mint a Miatyánk: „Néz. / Én e- lőtte állok. / Szólnék, / de nem segít. / Szeméből, / mint tűzből a pernye / ömlik / végtelen magánya.”.

Ritkán lehet oly gyors és erőteljes érlelődést tapasztalni, mint Schein Gábor első és második könyvét összevetve. A Szavak emlékezete a Cave canemhez viszonyítva válik költői előjátékká. Első pillanatra nem is olyan nagy a változás, hiszen szerves folytatásról van szó. A szerző azonban mind következetesebben engedi el a mester kezét, illetve épít magába más mintákat is olymódon, hogy saját világ jelenik meg. A látvány szintjén az jelzi a változást, hogy a korábban nyolc-tíz soros versek terjedelme gyakran a kétszeresére nő. A szövegmegformálás szintjén az tűnik fel legelőbb, hogy artisztikusabbá, klasszicistábbá, sűrűbben díszítettebbé válik a stílus, s a ritmus is többször követi az időmértékességet. A témákban, a motívumokban egyértelműbben nyomatékossá válik az ószövetségi zsidóság, az antikvitás és a kereszténység nagy hármasa, s közülük a legnagyobb újdonság a pogány-keresztény Rómának nemcsak megjelenése, hanem meghatározóvá válása. A címadó Cave canem a romváros Pompéjit idézi meg: „Ez a város legyen otthonod. / Te is nézz kövekkel váltig nyugat felé, / hol az őszi napban szőlőfiirt édesül, / a levél fonákján bogár pihen, / de a sűrű, időtlen tenger / majd szelet küld, esőt, / mely tovább repeszti, / porrá oldja testedet.”. A Tragikus költők háza is a nevezetes vulkánkitörés városába és pillanatába vezet el. S fontos vers e motívumkor általánosított megjelenítéseként a Pannon tekercs, amely szintén a megkövesedő múlt mítoszias létszemléletét fejezi ki. A régmúlt korok és embereik „élnek”, körülöttünk, bennünk „lebegnek”, s ezáltal mi is ennek az időtlenné váló létnek-nemlétnek leszünk szinte azonnal a részeseivé a természet, a megteremtett világ lényeiként. Mindez azonban nem ad felhőtlen feloldást, mert az egész részeiként is magányosak vagyunk: az Istenhez eljutás, a társra találás kísérlet csak, bár kudarcaink sem ölik meg a reményt. (Hungavia - Kráter Kiadó, 1992 Kráter Műhely Egyesület, 1993)

87