Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 9. szám - Vekerdi László: Tizenkét fejezet Németh Lászlóról (Monostori Imre: Minőség, magyarság értelmiség)

tartogat még feladatokat a számunkra.” Tán épp ezek miatt a makacsul és mindenfelől elmulasztott feladatok miatt is növekszik ma tájainkon annyiunkban — Cs. Gyímesi Éva szép könyveimével szólva - a Honvágy a hazában.

Monostori monográfiájában A Németh-Szekfű vita utolsó fejezete így hát érthetően centrális helyet foglal el, mellyel szervesen összefügg a megelőző három tanulmány, az Egy sokáig elfelejtett Németh-interjú margójára, a „ Faj” és „alkat”, és A „mély magyar” Ady (és a „híg magyar” Petőfi). Az utóbbi írás - nem mulasztva el megemlíteni Grezsa Ferenc, Kiss Ferenc és Cs. Varga István kitűnő elemzéseit - eleddig legmélyebbre vezet a „mély magyarság-eszme genezisében, el egészen Németh László ifjúkori Ady-élményéig. Az ifjú kritikus Adyról és a régi magyarságról közölt tanulmányait párhuzamba állítva egymással, Monostori meggyőzően demonstrálja, hogy „maga a [mély magyarság] fogalom keresztül-kasul szövi át Németh esztétikáját és a sokszor fantomizált (nemcsak Cs. Szabó László által), illetőleg mitizált (főként Babits ítélete nyomán) értelmezésekkel szemben az eredeti és valóságos tartalma fölöttébb egyszerű és világos. Tudniillik nem elsődlegesen esztétikai értékkategória, nem is valamiféle rasszista alapú diszkrimináció, hanem egy sajátos - a trianoni sokk óta sokakban élő - magyarságvédő program megalapozása. Ez az indíttatás magyarázza Némethnél a 20-as évek lázas ’őskeresését’: a legfőképpen a 16. és 17. századi régi magyarságnak mint lehetséges kohéziós erőnek, ’nemzetragasztó’ funkciónak a fölfedezését; és ugyanezt a magyarságvédő funkciót szolgálja a 30-as évek végén és a 40-es évek elején (persze, már sokkal problematikusabban) az újra föllobbanó ’mély magyarság’-kultusz esszéiben és publicisztikájában.”

A Készülődés-korszak Trianon-sokkja és a Kisebbségben-korszak végveszély-félelme között, a harmincas évek közepén, a Magyarság és Európa idejében azonban — ezt is jól látja Monostori Imre - a „mély magyarság” metafora nem értelmezhető magyarságvédő program megalapozása gyanánt, legalábbis nem ilyen közvetlenül. A harmincas évek közepe rettentően bonyolult, bajosan értelmezhető, sorsfordító korszak Németh László gondolkozásában, aminthogy valószínűleg az volt Magyar- ország és az egész Európa szellemi és politikai történetében is. Monostori látja jól a kihívást, és gondosan követi Németh László változó válaszait és fogadtatásukat. Az elfelejtett (s különben épp általa felfedezett) inteijú margójára Monostori nagy vonásokban fölvázolja Németh látomását egyfajta „elbizáncosodás”-ról, amely egyaránt jellemző a Szovjetúnióra, Magyarországra és Európára. A Szovjetúnió valósággal Bizánc reinkarnációja, Sztálinnal mint egy új ateista Nagy Konstantinus-szal az élén, s a Párttal mint az új Egyházzal, melynek orthodox dogmatikája új eretneküldözés forrása. A magyar bizáncosodást Németh Szekfű Három nemzedék-ének új Ötödik könyve alapján jellemzi, magára a nagy történészre fordítva vissza a könyv „neobarokk-társadalom” elleni mondatait. De nemcsak felülről fenyegeti a magyarságot az elbizáncosodás. Monostori hosszan idéz Németh recenziójából, amit Az Alföld parasztságá-ról, Veres Péter nyomban nagy foltűnést keltő könyvéről írt: „A népek keveréke s összetétele folyton változik: a magyarságban, úgy látszik, a ’költői’ elemek húzódnak vissza a ’ridegek’ rovására. Nyugatról így csúszunk vissza Bizánc övébe, s így kerülünk vissza, ahonnét jöttünk, a Szarmata-síkságra. Ha ugyan idején jön, amit e nemzet alattiak várnak, s marad egyáltalán, ami visszakerüljön”. Azaz ha még a sztálini Bizánc ideérkezése előtt el nem bizáncosítja a magyarságot Nyugatról Európa. Mert a bizáncosodás általános jelenség: egész Európát fenyegeti. „Ezt »semmi sem bizonyítja szebben, mint az olasz és a német visszahatás, mely míg torzul, a nyugati hagyományra mutat, maga is a Nyugat elbizáncosodását szolgálja alaktalan pártjaival... Én elfogultan nyugati vagyok - mondja Németh az Elfelejtett interjúban — és rettenve látom, hogyan bizáncosodik el Európa«”.

94