Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Vekerdi László: Tizenkét fejezet Németh Lászlóról (Monostori Imre: Minőség, magyarság értelmiség)
Vekerdi László Tizenkét fejezet Németh Lászlóról Monostori Imre: Minőség, magyarság, értelmiség 4 J. JL Németh László-filológia szépen gyarapodó műveinek a sűrűjében - ahol Gogol ama nevezetes köpenyegét nyilván Grezsa Ferenc monumentális monográfiái képviselik - Monostori Imre jellegzetes saját területet, valóságos filológiai „niche”-t tudott kiküzdeni magának. A „küzdés” szót itt nem a pszeudodarwini metafora sugallta; Monostori módszeréhez szervesen hozzá tartozik, hogy éles és méltányos csörtékben vívja ki a maga mindig rendkívül megfontoltan, mérséklettel, ám nagyon határozottan megfogalmazott véleményét. Meglehet, egyik fo eszköze: az ügyesen alkalmazott fogadtatás-elemzés már magában is efféle szembesítésekre és szembesülésekre inspirál; csakhogy a recepció-analízis - az „elvárási horizontok” nevében elkövetett sok magvas (?) irodalomelméleti dekonstrukció önmagában mutatja - először is csak gondos és elfogulatlan kézben megbízható fegyver; és még így sem az önmagában. Az is kell hozzá, hogy a befogadó felől húzzuk meg a .horizontot”. Mint minden nyelvi megnyilvánulásban, az írásban is eleve és eredendően - Karácsony Sándor nyelvtanával szólva - mindig,héttőn múlik a vásár”; s méghozzá a „szöveg” csakis a „vásár” egészében értelmezhető úgy-ahogy. Ma divatos szóval az „irodalmi nyelvjáték” — ezt Monostori folytonos Wittgensteinolás, Heideggerelés, Habermasolás, Gadamerezés, Derridálás nélkül is pontosan érzékelteti - erősen „kontextusfiiggő” folyamat. Németh László és Szekfű Gyula nézeteltérésében például — amint már a vita első fejezeteinek az elemzése szépen mutatta a Tanú-korszak fogadtatását feldolgozó Monostori-monográfiában — nem elegendő érveket és ellenérveket szembesíteni; nem elegendő a „párbeszéd” mégoly teljes ismertetése sem. Semmiféle párbeszéd nem értelmezhető ugyanis önmagában. Monostori Imre ezért bontja ki A száműzött Rákóczi-tói a Valai.jl utat vesztettünk-ig (nem lenne tanulságos meghosszabbítani a Forradalom után-ig?l a „Szekfű-dráma” egész spektrumát, és ehhez a változó színképhez méri Németh László ugyancsak változó - és egyáltalában nem csak ellentétes irányba változó - Szekfű-recepcióját. Ehhez a kettős és az ország egészének az életétől függő változáshoz viszonyítja azután „Németh László olykor igencsak „kemény, nyers és differenciálatlan” megfogalmazásait, hogy végül jellegzetes monos- toris megfontoltsággal összegezzen: „A Szekfű-Német-vitában nem kevesebbről volt szó, mint a magyarság helyéről és szerepéről Európában, a küszöbön álló belső társadalmi és politikai átrendeződés kívánatos irányáról és a Nyugathoz kötődésünk, egyszersmind kelet-európaiságunk értelméről és mibenlétéről.” Az utóbbi kérdéskomplexum, Németh László kelet-európai koncepciója - idézi Monostori erről Bibó Istvánnak akkori, ám máig érvényes véleményét - „ma is gondolatébresztő, mert történelmünknek a többi kelet-európai nép történelmével való együttes végiggondolása — nem kizárólag a mi hibánkból — teljes szélességében máig sem történt meg, és (Elhangzott 1985. március 8-án a Püski könyvesházban.) 93
