Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Nagy Miklós: Versectől Hűvösvölgyig (Herczeg Ferenc emlékezései)
Nagy Miklós Versectől Hűvösvölgyig (Herczeg Ferenc emlékezései) Á A. ^.rpád népe, obstruálok népei Az író és a magyar politika. Herczeg Ferenc (1863-1954) emlékezéseit három kötetben foglalta össze: Várhegy (1933), A gótikus ház (1939), Hűvösvölgy (1993). A hazai politikáról, a magyar társadalomról sok jó megfigyelést tartalmaz mindegyik, ám ezek csak a másodikban tűnnek ki gondolatiságukkal, s ott formájukban is összefonódnak. Az író szemében a 19. század magyar históriája egyfelől a nemzet vitézségét, életerejét, bölcsességét tanúsítja: mélységesen tiszteli a szabadságharc honvédéit, Andrássyt meg Deákot, mint a kiegyezés létrehozóit és mindazokat, akik fenn akarták tartani a dualizmust. Szemében Deák Ferenc legjobb utóda Tisza István. Tisza eredeti tisztaságában vallja 67-et: küzd Ferenc Ferdinánd és a nemzetiségi „izgatok” ellen éppúgy, mint a függetlenségiek különböző' árnyalatainak visszaszorításáért. Nacionalista, de célja nem az erőszakos magyarosítás, így vannak ellenfelei a saját szabadelvű táborában is (Bánffy Dezső, a fiatal Bethlen István stb.). A miniszterelnök arcképe föltétlenül eszményített, és a stilizálás az emlékiratírónak kedves tulajdonságok erős hangsúlyozásával történik: több szó esik a geszti nagyúr katonás tulajdonságairól, huszárezredesi hivatástudatáról, többet dicséri testi erejét, ügyességét, mint olvasottságát vagy politikai — közgazdasági műveltségét. Az obstrukció valóságos mitoszi szörny. „Tizenhat esztendeig szívta a nemzet vérét. Meggyőződésem, hogy ez a tizenhat év ásta meg Magyarország sírját.” (Gótikus ház 3. fejezet) Miatta bénult meg a honvédelmi törvények megalkotása, a közjogi szőrszálhasogatástól elvakított ellenzék pedig képtelen volt tudomásul venni a nemzetiségi kérdés elmérgesedését. Magyar a magyarral veszekszik szüntelenül, míg a „szerbek és románok máris röhögnek a kárörömtől” - állapítja meg Herczeg egyik sváb választója. Az obstruálásban évszázados nemzeti hibák támadnak fel, sőt hatványozódnak: fegyelmezetlenség, önzés, az önbírálat teljes hiánya kezet fog benne a frázisgyártással. Szekfű Gyula a híres Három nemzedék lapjain Tisza legfőbb hibájának tartotta, hogy a miniszterelnök csak az országgyűlés betegségével (=obstrukció) foglalkozott, nem a társadalom egészének bajaival, azokról aránylag keveset tudott. E végzetes egyoldalúság nyomait az egykori képviselő Herczegben éppúgy fölfedezhetjük, mint az emlékőrző íróban. Tisza híveként küzdött minden ellen, amiben a múlttal történő szakítást, azaz felfogása szerint „hazafiatlanságot” látott. Támadta a Galilei-kört, a Huszadik század folyóiratot, hadat üzent a szociáldemokratáknak, Károlyi Mihálynak, elítélte Ady politikai verseit. Bármilyen meglepő, Herczeg, a tősgyökeres polgári saij mélységes bizalmatlanságot mutatott 1910 körül (és később is) a polgárság harciasabb jelentkezésével szemben. Egy 1911-es karcolatéban megtagad tőlük minden történelmi pátoszt: „nem a szabadság és zsarnokság csatája, hanem a nagybirtok és a nagytőke ve73
