Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 9. szám - Nagy Miklós: Versectől Hűvösvölgyig (Herczeg Ferenc emlékezései)

szekedése. Milliomos támad a milliomos ellen. Az egyik tizenkilenc, a másik egy hí­ján húsz.” (Ellesett párbeszédek c. kötet Bp. 1941.187.) E könnyed felülemelkedés a latifundiumok gátló, visszahúzó szerepén, a felszí­nesség a demokrácia kiküzdésének éppen időszerű kérdéseiben teszi annyira fél­szeggé, egyoldalúvá politikai és társadalmi nézeteit. Mert más vonatkozásban, több vonatkozásban jól látta korát. Nem tévedett az obstruálás, a közjogi szőrszálhaso- gatás, a túltengő nemzeti önbizalom megbélyegzésében, felfigyelt a nemzetiségek elharapózó türelmetlenségére. (Tapasztalta, hogy már a délvidéki svábok is politi­kai követelésekkel lépnek fel.) Elgondolkoztatóak - hallatlan elfogultságuk ellenére is - a Gótikus háznak meg a Hűvösvölgynek a Jászi Oszkár körére vonatkozó részle­tei is. A visszaemlékező azzal vádolja őket ( A gótikus ház 9. fejezet), hogy külső erőknek engedtek, így bomlasztották az egységes Magyarországot, felhasználták a „Seton-Watson és Masaryk nyújtotta szellemi muníciót.” A forradalmak bukása után „az emigráns sajtóban Magyarország gálád rágalmazói vagy csehek, románok és szerbek kitartottjai lettek.” (uo.) (Tegyük hozzá, az utóbbi mondatot az emlékezé­sek 2. kötetéből egyszerűen elhagyta az 1985-ös edició). Herczeg kijelentései konzervatív meggyőződésből fakadtak, ám nem légből kapottak. Arról tanúskodnak, hogy a „haza és haladás” követelményeinek összeegyeztetése a 20. század Magyarországán gyakran szinte kivihetetlennek bizonyult. Litván Györgytől („ Magyar gondolat - szabad gondolat” Bp. 1978. 106.) tudjuk, a Huszadik Század csak­ugyan föllépett a hazai közállapotokat leleplező idegen nyelvű különszámokkal, barát­kozott a „mindinkább magyarellenes irányba forduló Seton-Watsonnal”. E magatartást itthon még a haladó táborral rokonszenvezők sem helyeselték, másfelől nem segítette elő az angol vagy francia értelmiség megnyerését sem. Még nagyobb vihart kavart az emigrációba kényszerült Jászi meg Károlyi szövetségkeresése közvetlenül a Horthy- korszak elején. Jászi 1920 végén nyíltan hirdette (i. m. 149.), hogy az „októbristák” Prá­gától s Belgrádtól remélnek támogatást a fehér terrorral cimboráié budapesti kormány ellen. Duna-medencei megértést építő demokratáknak hitték Benest és Masaiykot, el is mentek hozzájuk tárgyalni. Mivel Horthyék meggyengítését éppoly kevéssé tudták elérni, mint az igazságtalan határok kiigazítását, sokat veszítettek tekintélyükből itt­honi híveik előtt. A leckéből azonban tanultak: 1923-at követően már nem tápláltak re­ményeket a Kisantant vezető politikusai iránt, s kiálltak az ottani magyar kisebbségi csoportok állampolgári jogaiért. A Tanácsköztársaság a memoárszerző szemében a csalók és öncsalók rövid, ám fékte­len tobzódása. Mindenki mást vár, mint ami bekövetkezik: Kun Béláék szeme előtt el­pukkan a világforradalom piros léggömbje, szétfoszlanak a Vörös Hadsereg honvédő harcához fűződő hazafias remények, még a szadista különítményesek sem onthatnak annyi burzsujvért, amennyit szeretnének. Inkább fölényes irónia, mint haragos meg­semmisítő indulat mozgatja itt Herczeg tollát. Ez annál meglepőbb, mivel Északi fény című 1929-es regényében egyáltalán nem takarékoskodott a sötét és véres színekkel, amikor beszámolt a különítményesek garázdálkodásáról, a bolsevik felső négyszáz összeharácsolt fényűzéséről. Az öregkor fáradtsága, vagy pusztán a megnőtt históriai távlat hozta ezt magával? Elsősorban az óvatosságára gyanakodnék. Sok jel mutat ar­ra, hogy kinyomtatásra szánta visszaemlékezéseit, s nyilván felmérte azt, hogy a Szov­jetünk) meg a hazai kommunisták most már nem rövid közjátékra rendezkedtek be. Ezért is fogalmazott például oly szándékos homállyal Apor Vilmos mártírhaláláról: „Duhaj katonák ellen megvédelmezett több, a püspöki lakba menekült hölgyet, és köz­ben keresztüllőtték.” (XXH. fejezet) A katonák állampolgárságát tanácsosabbnak vélte elhallgatni. Szembetűnő az is, mennyire elhatárolja a VI. kapitulum során a kétbalke­zes 1919-es magyar kommunistákat orosz példaképeiktől: „ők Moszkvában csak a rom­bolást tanulták meg, tovább nem tudták a leckét”. 74

Next

/
Thumbnails
Contents