Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Szabó Pál: Szépülő szegénység (Domokos Mátyás sorozata)
állami szerveivel, hanem a maival is, hiszen olyan időtlenül bírálja az államot, a pártot magát, mintha nélküle ma is sokkal jobban élnének az emberek. Ez a ’hagyni kell a parasztot’ elv, ami Illyésben is, más népi írókban is megvan, Szabó Pál regényében abban nyer kifejezést, hogy a puszta módos parasztjai, talán egy rongyember kivételével (akit főfő kommunistának tesz meg Szabó), mind mai fejjel kezd el politizálni; látják, hol a hiba a kulák-kérdésben, már 45-ben szövetkezni akarnak, csak a járás egyáltalában nem ’népi’ elemei majd a megye egész apparátusával üldözni kezdi ezeket a parasztokat. Nincs is itt egyetlenegy szimpatikus kommunista sem... Az osztály harc kiélezésének bírálata is paraszti s nem marxista bírálat. Szabó Pál ezt tartja legfőbb hibának a parasztok elidegenítésében. Erről azonban nem érdemben beszél, csak gúnyosan. Például ’Az osztályharc kezdi pusztítani a szőlőket’. Sajnos, az osztályharcnak ilyetén emlegetése elferdíti a szónak valódi tartalmát, s nemcsak a helytelen értelmezését veti el, hanem az egész osztályharcot... Itt a romlatlan, tiszta, okos parasztság, amott egy istentől-embertől elrugaszkodott párt- szervezet, s a korlátolt, az elembertelenedett hatalmi szerv akar dirigálni, mikor Biró Mátéék mindent sokkal jobban tudnak s csak hagyják őket békén. Ezt a szubjektivis- ta, eleve elítélő álláspontját a pártszervekkel meg kell változtatnia Szabó Pálnak, mert meghamisítja a valóságot is, ha a parasztság fő ellenségének ’az osztályharcot élező’pártapparátust teszi meg... Nem szereti a parasztságot jobban, ha már szerelemről beszélünk, az, aki rossz irányban keresi a parasztság barátját és ellenségét, mint aki a parasztság ma is meglévő hibáit, kistulajdonosi retrográd vonásait is bírálja. Azt írja Szabó Pál az állami ellenőrzés kibúvójaként: ’ne leplezzünk le egyetlen kibúvó paraszti módszert sem, mert ennek a homoknak, minden más, sivatagi jellegű tájnak sok ideig, talán mindörökre szüksége lesz paraszti kitérőkre. (Ezt különben Szabó Pál a mának is mondja, a mai államnak.) Tovább: ’A párttitkáron kívül nincsen itt senki, aki a törvény pártján lenne, nem a parasztokén. ’... Ez már a munkások-parasztok államának teljes szembeállítása a paraszti érdekekkel... járás, megye, állam ’összeesküszik’ ellenük, nem törődik a bajaikkal. S itt a végső, helytelen következtetés; ha nem segít az állam, ’hogy csináljuk’ - legalább abba se szóljon bele. így aztán virágzó öntözéses kultúrált vidékké válik a regénybeli Csipkevár. Ez a végkövetkeztetés teljesen helytelen... ne a régi kisparaszti állam-finánc-csendőrellenességet mentse át az író egy teljesen más történelmi korszakba. Még az átmeneti korszak közigazgatási hibáit is egészen más szívvel kell bírálni, olyan alapról, hogy ez még egyes helytelen rendeletéi ellenére is százszor inkább a parasztság s az egész magyar nép érdekeit szolgálta és szolgálja, mint az urak állama. 1959. március” Hasonló húrokat pengetett egy másik jelentés is: a regény világán belül a párt és a szövetkezeti mozgalom óhatatlanul azonosul a Puskás-féle figurákkal és -a jobbik esetben - a tehetetlen, rossz gazdákkal. A szövetkezeti mozgalom mérlege pedig, ismét csak a regény világán belül, óhatatlanul úgy alakul, hogy - lám - a rongyemberek és a tehetetlen maffiák meg akarják kaparintani a szorgos és hozzáértő munka gyümölcseit... Megkísérlem röviden összegezni, mit tudtam kiolvasni én a regényből. Egyfajta különös, romantikus külön-paraszti szolidaritást, amely azt az illúziót látszik képviselni, hogy a parasztság is ugyanazt akarja, amit a szocializmus is akar tőle, és csinálná is sokkal jobban, eredményesebben és lelkesebben - mint ahogy csinálni kénytelen az állami vezetés értetlensége és bürokráciája miatt... Közvetlenül így jelentkezik a regényben ez a külön-paraszti szolidaritás. Az író valami paraszti furfangról beszél, amely a beszolgáltatással szemben nyújtott valami lehetőséget, s aztán hozzáteszi: ’Mi lenne ma, ha ez nem így lett volnál... ’ 67
