Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Szabó Pál: Szépülő szegénység (Domokos Mátyás sorozata)
Szabó Pál új regényének a kiadását a mai formájában nem javasolhatom - ez nyilvánvaló a fentebbiekből. A regény elég nagy átdolgozásra szorulna; olyan átdolgozásra mindenképpen, amely lényegében érinti a kidolgozást, a cselekményt és a mondanivalót. Budapest, 1959. március 26.” Tehát csak a kidolgozás, csak a cselekmény és csak a mondanivaló „férges”. S mint Mohamed kardjának: csak a nyelét, csak a foglalatát, a berakásait és csak a pengéjét kell kicserélni, különben minden rendben. Amire levélben fel is szólították Szabó Pált; előzetes szóbeli tárgyalás után, hogy írásbeli nyoma is legyen a kiadó eszmei éberségének: „Szabó Pál elvtársnak, Budapest, 1959. április 30. Kedves Pali bácsi! Álláspontunk: hogy szeretnénk a regényedet megjelentetni, változatlan. A benyújtott kézirat azonban - minden jószándékod ellenére - ebben a formában nem adható ki, ezt legutóbb már megbeszéltük. A mellékelt megjegyzések művedről, úgy gondolom, segítséget adnak számodra, hogy újra írva, az utóbbi évek legsikerültebb, paraszti életünket ábrázoló művét írd meg, hiszen minden anyag, szereplő, tények már a birtokodban vannak. Jó egészséget, derűs alkotókedvet és sok-sok sikert kívánok munkádhoz, s egyszer, ha megengeded, meglátogatlak Biharugrán, munka közben, s egy néhány órás pihenő alatt megbeszéljük, hogyan haladsz a munkában! Elvtársi üdvözlettel: a kiadó igazgatója” Szabó Pál dolgozott ugyan a kéziraton, de a változtatásokat nem találták elég mélyrehatónak, s a Szépülő szegénység-et újból visszautasították. Tizennyolc oldalas feljegyzésben tájékoztatták a történtekről — a kézirat „orvosolhatatlan” bajairól és a foganatosított eljárásról — a Kiadói Főigazgatóságot. Szabó Pál részére is készült egy összefoglalás, hat oldalon, az írói tennivalókról; ez már a negédes ideológiai álliberalizmus fuvolahangján, ezzel a bevezetővel: „Az alábbi megjegyések: gondolatok. Nem tanácsok, éppenséggel nem követelések, csupán gondolatok a témának és a regény mostani változatának problémái körül. De természetesen ezeknek a problémáknak sok másféle tisztázása és elsimítása is elképzelhető, mint a következőkben esetleg felvetődik. Olyan utak, fordulatok és megoldások, amilyeneket az alkotó fantázia könnyen megteremthet; a kritikai kombináció pedig csak tapogatózik utánuk...” — És így tovább, oldalakon át. Milyen szépen is tud szólni az ideológiai fafurulya! De készült még egy külön „sűrítmény” is a történtekről, a Pártközpontnak, az igazgató aláírásával szentesítve. Az átdolgozás újbóli átdolgozására azonban már nem került sor: kerek tíz esztendeig pihent a kézirat Szabó Pál íróasztalfiókjában. Egy kiadói jelentés, tíz esztendő múltán, a következőkben adta okát, magyarázatát mindannak, ami történt: „Szabó Pál 1958 táján írta ezt a regényét, abban az időben tehát, amikor a parasztság ismét nyugtalan időket élt: a termelőszövetkezetek szervezésének második periódusában. Regényének cselekménye azonban nem ebben az időben játszódik, hanem a negyvenes évek végén és az ötvenes évek legelején; de a regényt 1958 paraszti valósága ihlette... A regény politikai atmoszférája olyan, hogy 1958 táján, tehát megírása idején - aligha lehetett volna kiadni; nem azért, mert Szabó Pál politikai állásfoglalása - akár részleteiben is - ellenkeznék mezőgazdasági politikánk alapelveivel, hanem azért, mert abban a zaklatott időszakban fölöslegesen bolygatott volna föl nemkívánatos indulatokat. Most, amikor a magyar parasztság gazdaságilag is, politikailag 68
