Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 9. szám - Legenda Szabó Lőrincről (Összegyűjtötte Albert Zsuzsa)

múltra nézek vissza rá, amennyire a Maga szempontjából akarom elképzelni a helyzetet, a hatást. És bizonyára nemigen tudja majd megérteni, hogy mi az ördögöt köszönök meg, amit maga nyilván nem küldött. De ez az ügy túl zavaros lesz, legjobb, ha elölről kezdek mindent. És most elfogyott minden szavam. Tessék abból kiindulni, hogy mi igen-igen kevés holmit kaptunk még egyáltalán. Nem vagyunk elkényeztetve, annál jobban elnémultunk. Maga csodát művelt.. Kész a legnagyszerűbb karácsonyunk. Nem hogy az ostrom óta, de életünkben nem kaptunk ilyen ínyenc, ilyen gazdag csomagot sohasem. Köszönöm édeském, majd valahogy nagyon ravaszul beosztjuk, elosztjuk, mindenekelőtt azonnal megeszünk egy tábla csokoládét, még ma este, mihelyt együtt leszünk mind, a gyerekek elől mindent eltitkolok, a feleségem iszonyú boldog, őt már nem lehet meglepni, társul hát a többiek megelepe- téséhez. A fa alatt fogjuk kiteríteni az egészet és akkor majd mindenki kap egy-egy teljes táblát, és persze nap-nap után részesül majd sok csokoládéból.” És még tovább leírja, mert még annyi minden volt abban a csomagban, harisnyától kezdve, amit el lehet képzelni, tényleg minden.

Hárs E. : Azért ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, volt benne valami epatírozó hajlam. Szóval ő ezeket a - ahogy ő fejezti ki magát - keresztény nyavalygásokat nem mindig viselte el szótlanul.

Sándor Judit: Borzasztó volt, a karácsonyi hangulatok néha a legrettenetesebbek voltak, valami ördög motoszkált benne és tönkretett minden karácsonyt a két nőnek.

Hárs E.: „Mennyből az Engels lejött hozzátok” — énekelte például.

Domokos M.: Talán ehhez az is hozzátartozik, hogy a költő születésétől fogva a világ áldozatának tudja magát, mert az a kozmikus sérelem is kell ahhoz, hogy az ihlete működésbe jöjjön. Szabó Lőrinc ezenkívül még több relációban rabszolgának tudta magát, és ennek versben is hangot adott. Rabszolgája volt a sajtónak, mert úgy érezte, hogy ő zseniális, és joggal, és a zsenijét kizsákmányolják az Est Lapoknál, és nem fizetik meg; rabszolgája volt a családnak, mert ő azt is nyíltan vallotta, hogy a költő születésénél fogva önző lény, azért van a világon, hogy magát kiteljesítse és verset írjon, de hát ez nem lehetséges, föl kell szednie magára ezeket a rabszolgaláncokat, és ő a lázadó rabszolga is volt, és ő meg is vallotta, hogy „én nem illettem az európai rendbe”. De rengeteg lefegyverző, lebilincselő kedvesség is volt benne, szeretet is volt benne, segítő szándék, csak az életben a dolgok néha olyan tragikusan vagy tragikomikusán alakultak, és az emberek nem értették meg, abban az összetettségében a Szabó Lőrinc jelenséget, amilyen volt ő valójában.

Ifi. Szabó Lőrinc: Én rossz tanuló voltam, nagyon rossz, rengeteget lógtam a suliból, buktam egy csomószor, azért a pótvizsgákon mindig továbbjutottam. Rettentő zűrzavaros időszak volt az életemben, MADISZ, bálszervezés a Gellértben stb. Szóval a Verbőczyből eltanácsoltak, és átkerültem a Lónyai utcai református gimnáziumba. Hát az egy csoda volt. Hát én akkor láttam, hogy mi az, hogy iskola. Úgyhogy az érdekes az, hogy én a nyolcéves gimnázium első évének félévében voltam jó rendű, azután ez egyre romlott, és az érettségin, illetve a nyolcadik végén voltam ismét jó rendű: tehát ahogy mondtam az előbb, rossz tanuló voltam, latinból buktam, művészettörténetből buktam, hát én azt hiszem, ez példátlan: nem tudom, hogy valaki, valaha megbukott-e művészettörténetből ebben az országban, ahhoz már valami olyan arcátlanul kell nem tudni, no de hát vegyük a latint. Az az energia, amit apu belém fektetett, hogy felkészítsen a pótvizsgára, az leírhatatlan. Napról napra ő maga készített fordításokat Vergiliusból, ebből-abból, szójegyzeteket, kézírással, gépelve, utána verte bele a fejembe, hogy ez hogy, az hogy. Nem tudom, hány vers született meg ezért, mert ő a fiát latinra tanította.

57