Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 9. szám - Kabdebó Tamás: „33” IV; befejező rész (emlékezés)

rendszerbe rendezni. Jézus a megváltónk, de a megváltás nemcsak a római katoli­kusok osztályrésze, hanem a buddhistáké, a hinduké is. Végsó' soron az agnosztiku­soké, az ateistáké is. Az emberirtás a legszörnyűbb dolog, amit el tudunk képzelni, Dzsingisz kánt, Hitlert és Sztálint a feltételezett pokolba küldjük, örök kárhozatra. Ám: gondolkoztunk-e azon, hogy mi 40-50 év, és 40-50 millió kiirtott emberélet az örökkévaló szenvedéshez képest? Még a földi élet bioszféra viszonylatában is „keve­sebb egyetlen másodpercnél!” A Korán-ban is vannak szép és szent dolgok, bár Mohamed eléggé intoleráns, sőt bigott fiú volt. A Korán legköltőibb gondolata, hogy a világ végén az ördög is megtér. Nos, miért ne? Ha angyal volt egykor, aki fellázadt, miért ne bűnhődhetne meg, s nyerhetne ismét bocsánatot, hogy egy hatalmas vargabetűvel ismét angyallá vál­jék? Teilhard du Chardin atya nem hitt a gonosz hatalmában, viszont bízott abban, hogy az üdvösség, a „Kozmikus Krisztus” hatalma világméretű. Érett ésszel nehéz hitelt adni bármilyen „világvégének”. A keresztény teológia szerint is „the world is without end”, azaz a világ vég nélkül való, bár a földi élet egy szakasza ítéletbe kanyarodik. A feltételezett ítélet utáni élet folytatásának minéműsége még egy-egy vallás ér­telmezőinek számára sem azonos: vannak, akik a túlvilági létben hisznek, mások, az Isten országának földi eljövetelében, ismét mások a megtisztulás egy előre nem látható formájában. Hát igen. A földi élet valóban véget érhet, a nap — sokmillió év után — kihunyhat. Közben azonban új és új galaktikák születnek. A vallásrendsze­rek egy olyan kozmológiát tükröznek, amin tudásunk túllát ma már, fényévekkel, fényévszázadokkal. És hinni csak azt lehet igazán, ami nem tudható. Deus sive natura - eddig jutottunk el. Ha panteizmus ez, hát ezt kell vállalnunk. Hiszünk a halhatatlanságban, habár nem bízunk abban, hogy az feltétlenül egyéni, vagy személyre szóló. Hiszünk a fóltámadás lehetőségében, ám lehet, hogy a sejt­rendszerünkbe, az atomjainkba beépült Úr, az általa eltervezett ember zsenialitá­sát, saját kezét választja majd, annak beteljesítésére. Mindennek megemésztéséhez kevés egy nyúlfarknyi, egy kb. 4000 könyv elolvasására és megannyi konzultálásá­ra támaszkodó emberi élet. Ami pedig a megértést illeti, minden új bizonyosság ki­tágítja a horizontokat, melynek határai új kérdőjelekkel vannak kicölöpözve,- ad infinitum ­Interjú Cs. Szabó László: Na most én kérdezek, jó? Kabdebó Tamás: Jó. Cs.: Ki a kedvenc festőd? Káté: Coreggio. Ráfáelt ugyanúgy szeretem. Ám egyszer szerelmes voltam egy lányba, akit Coreggio megfestett. Egy az egyben ő az, az Uffizi Madonnája­ként. Mindenképpen az olasz későreneszánsz elképzelt paradicsomában szeretnék élni. Cs. : Költőd is innen választanád? 1977-ben Kabdebó Tamás (nem eló'ször, de utoljára), meginterjúvolta Cs. Szabó Lászlót. (Cs. Szabó László: Két tükör közt. Bem, Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1977. 185-204 lapon.) Az interjú végén Cs. kérdezett, Káté felelt. 36

Next

/
Thumbnails
Contents