Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 9. szám - Czegő Zoltán: Ki álmatlan valál; Föloldozásban (versek)

s nem ad astra ríni az erdélyit

Mély az ég az Isten olyan távol s kérnünk kell a lyukas kosarából

Föloldozásban

A marosvásárhelyi református kollégiumnak

Röghöz kötött az emlék, bár légyen az elme kvintesszenciája.

Egy repedt sarkú falu, tanya, egy patak száll véle égre, világ csodájára.

Nem szépít meg semmit egymaga.

A félelem, hogy oda leszünk, s végre fölfog hatatlan lesz a dologi élet - ez tapad az emlékek nyitott sebére.

Összerázható egy foltos zsákban az élet-mindenséged. Kiborítható: összeáll asztrális kupolád alatt mező, csókos lány, falu, s a kis faló.

És minden, ami legyintés, bor, nő, tolul elfedő áldozathalommá, s egyet szolgál a védtelen javára: zsibongjon, míg saját léte megunná.

Hiába szent fold, hol mezítláb trappoltam, s hol szent volt akkor Bolyai koponyája - elinalok égi szilenciumokra, már lesnek idegenek a pártás hozományra.

Egymásnak búgjuk: Lehet jobbra várni, kiravaszkodjuk rendre a reményt, s a nagy magyar panaszfallal szemközt titkon kétségbe vonjuk a televényt,

melyen megálltunk ezer évig, visszanézve fénypernyés másik hazába. Irgalmas volt ma hozzám az Isten, fóloldozott, anélkül, hogy megalázna.