Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 9. szám - Nagy Gáspár: Nyári levél-hümmögés, zizzenés, amikor kertünkben a tetvek…; A halál beüzen… (versek)

Tűnődnék csöppet: [kinek a markában, kinek a vérén vett zsoldjában] legalább fél lábbal és fél szívvel hova állnék?

Aztán jöhet a tűz: az önemésztő!

A mindent hamvasztó: jót rossztól mégis elválasztó isteni szándék: a félelmes mérleg-játék.

A halál beüzen...

és aztán nincs vége, így megy ez tavasz óta, ha a Fényesség örök, hát kegyetlenül örök a nóta.

Már itt hullámzik köröttünk,

s a szárbaszökkentet elviszi

még mielőtt fejét önként lehajtaná,

de a dal fönt fényesen hiszi,

hogy a Föltámadott igéit mormoljuk alá.

S riadtan kérded:

még hány temetésen találkozunk össze, amíg rám vagy rád kerül a sor, tudom mikor átnézel a kandeláber-erdő nyiladékán, szemedben füstöl a fasor.