Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 9. szám - Méhes Károly: Az ősok (elbeszélés)

két), majd hirtelen a szokásos kis fekete táblán cirkalmazott betűkkel megjelent, hogy „Bumm”, és a következő minutumban már füstfelhő szállt föl a puskacsőből, a poroszkáló lóról lefordult a lovas, a gonosz pedig — egészen közelről mutatták izzadt, borostás arcát - kéjesen nevetett hiányos fogazatával. Princip egy idő után unta a filmet, mert csupa ilyen lövöldözésből állt az egész, s föltűnt neki, hogy akadt olyan szereplő is, akit már lelőttek egyszer egy nagy „Bumm!”- mal, aztán mégis újfent belovagolt.

Csak kísérni próbálja a kis madárkákat. Megfoghatatlan, miként sült el az a fránya pisztoly, kétszer is!

Vasárnap, mézből öntött vasárnap.

(Utána.) Princip mindig is inkább félénk (ezt sokan akár szerénységnek is vehették), korábban már-már mulya fiatalember volt, így eleinte nem nagyon értette, és nem is tudott mit kezdeni a körülötte támadt hirtelen fölbolydulással. Sokan odajöttek hozzá gratulálni, volt aki kezet is csókolt, „Pompás lövés volt!”, ilyeneket kiáltottak feléje a tömegből. Látta, hogy némelyek teljesen elvesztették a fejüket, a kandelábereknek dőlve zokogtak, mások egyhelyben álltak, mintha földbe gyökerezett volna a lábuk, zavaros tekintettel bámultak. Egyedül a rikkancs szaladgált idegbolond módjára, és lobogtatta a lapok különkiadását, olyasmit sikoltozott, hogy „Vérfürdő!”, meg hogy „Gyászban a haza!”.

Princip, aki egy idő után elunta az éltetést, no meg a délutáni szunyókálásá- ról sem mondott volna le szívesen, lassan eloldalgott a ricsajozó néptől, és hazafelé indult. A második sarkon, mint egy rossz szellem, valahai padtársa ugrott elé széles vigyorral, először megölelte, majd barátian mellbe bokszolta. „Nagy franc vagy te, hallod-e? Nem sajnáltad tőle a golyóbist!”, ezt kiabálta, miközben Princip próbált megszabadulni a karmai közül. „Vége a Monarchiának!”, kiáltotta még a régi padtárs, és Principnek eszébe jutott, hogy milyen egy buta gyerek volt ez, mindig őróla másolta a dolgozatait. „Ne beszélj sületlenségeket. Te pontosan olyan hülye vagy, mint voltál. Hogy lenne vége a Monarchiának? A Monarchiának sosincs vége”, mondta Princip ellentmondást nem tűrő hangon, azzal odábblökte ezt a szerencsétlen páriát, és hazasietett Müllemé hónapos szobájába.

(A karrier.) Principet néhány nap múltán udvari futár útján értesítették, hogy megkapta a nagykeresztet. Épp a zokniját kereste az ágy alatt, és egyáltalán nem volt elragadtatva, hogy reggeli mélázásában megzavarják (Müllerné ma reggel kíméletes volt, misére ment). A futár egyben azt is közölte, hogy az uralkodó igényt tart további szolgálataira. Princip csak morgott erre, mezítelen bal lábát nem tudta hova dugni, s végképp megzavarodott, mikor a futár a hivatalos hangot elhagyva, esdve kérte, hogy egy dedikált fényképet hadd kapjon ajándékba. Principet köhögési roham kapta el, egyre csak erőlködött, úgy érezte, ki kell köhögnie valamit, ami belül kaparja, de nem ment, kivörösödött és szédült, s csak erőtlen kézmozdulatokkal jelezte a futárnak, hogy távozzék.

Az utcáról zaj, ordibálás hallatszott, szekerek zörögtek el az ablaka alatt. Princip visszahanyatlott az ágy egyik kihűlt gödrébe, és a pergő vakolatú plafont szemlélte. Valami ábrát keresett rajta, egy rajzolatot, amire mostanában lett figyelmes, és megtetszett neki, de most nem találta. Csak fáradt szemei mozogtak picit ide-oda gödrükben, s Princip úgy érezte, mintha legalábbis két pi21