Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Bálint Tibor: Az utolsó ítélet (regényrészlet)
Hamudiust a kérdés fölöttébb fölingerelte, és minden szavát karjának egy erélyes lendítésével igyekezett meggyőzővé tenni.- Ez újabb provokáció, és nem felelek rá csak a Nagy Nemzetgyűlés előtt! Az elnök lemondóan intett.- Magával nincs mit beszélni, párbeszédet folytatni, de a hölgy bizonyára közlékenyebb. Megkérdem hát tőle: igaz-e, hogy még senki sem látta olvasni, hogy a tudós mémökasszony analfabéta?... Nicoleta elsápadt és sárga szeméből egy műköszörű szikraáradata szóródott a bírói asztalra:- Micsoda fölháborító, aljas rágalom! - sziszegte. - Kíváncsi vagyok, mit szólnának tudós kollégáim, ha itt volnának!... Hamudius rögtön az élettársa mellé állt:- Ezek után, ha megszólalok is, csak úgy válaszolok, mint közönséges állampolgároknak, és csak a Nagy Nemzetgyűlés meg a munkásosztály előtt vagyok hajlandó vallomást tenni!- Ha mi közönséges állampolgárok vagyunk, maga kicsoda? - kérdezte az elnök, s kissé önérzetesen kihúzta magát a székén. Hamudius azonnal és határozottan válaszolt:- Az ország elnöke és a hadsereg főparancsnoka voltam és maradok!- És e kettős minőségében éheztette ki és alázta meg a népet az Elvtárs? Mielőtt azonban bármit is válaszolhatott volna Hamudius, ismét a főügyész emelkedett fel:- Kérem az elnök urat, kérdezze meg a vádlottól, milyen összeget helyezett el a svájci bankokban, titkos számláin?... Értesülésünk szerint ez az összeg meghaladja az egymilliárd dollárt is!... Hajlandó-e a vádlott írásban kérni, hogy betéteit utalják át a mi nemzeti bankunknak? Hamudius veszve érezte a pénzt, és az asztalra csapott:- Ezt is megtárgyaljuk majd a Nagy Nemzetgyűlésben! És csakis ott, nem pedig azokkal, akik államcsínyt követtek el! Nicoleta kárörvendőn kocogtatta össze hüvelykujja körmeit, akár egy piaci kofa:- És különben is, maguknak nincs semmiféle bizonyítékuk úgynevezett titkos betétekről, cik, cik, cik!... Jöhetnek a hátunkra púpnak, cik, cik, cik!... A két védőügyvéd engedélyt kért, hogy utoljára fölvegye a kapcsolatot a vádlottakkal; odament hozzájuk, és suttogva kérte, hogy tegyenek vallomást, amely szerint gyakran pillantnyi elmezavarukban hoztak az egész népnek ártó intézkedéseket, és lelkileg ma sem egészségesek: ez az őszinteség megfordíthatná a pert, mégpedig a javukra, hiszen egy dolog józan ésszel ítélkezni, és ismét más betegen vezetni egy országot. A védők ajánlatát azonban mindketten vérig sértve visszautasították.- Hogy, hogy?! - feszült ismét ugrásra Nicoleta, mint egy nősténytigris. — Ismerjük el, megbuggyantunk, hogy afféle félnótások vagyunk?!... Hát azt nem! Az Elvtársnak ma is több esze van a fenekében, mint maguknak a fejében, akik most ott ülnek a bírói kakasülőn, és ítélkezni merészelnek fölöttünk! Hamudius csitítón félrenyomta Nicoleta asztalra támasztott kaiját, és önérzetesen mondta:- Mivel nem ismerem el ezt a bíróságot, számomra a védelem is semmi, és képviselői senkik! 12
