Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Bálint Tibor: Az utolsó ítélet (regényrészlet)
hóförgetegbe, s egész testében kellemes zsibongást érzett, jóságos tettre buzdító hevülést, mert ímé eljött az ő katonai cselekvésének ideje, hiszen a hadsereg legfőbb parancsnokaként még nem sikerült kitüntetnie magát. Utoljára akkor élte át ezt a lehetőséget, amikor öncsaló ámítással kijelentette, tud róla, hogy a magyarok vissza akarják foglalni Erdélyt, de akkor háború lesz; s már látta is magát a haditérkép fölé hajolni fölmagasztosulva, szigorú elszántsággal, mint Napóleont győztes csatáiban, vagy Sztálin generalisszimuszt a Berlin elestében. Az Elvtárs egy ideig nézte a ködön átderengő hópiramisokat, aztán a szobájába ment, felhívta a honvédelmi minisztert, és parancsba adta, hogy azonnal szervezzék meg a HÓFŐRANCSNOKSÁGÓT, amelyet ő maga óhajt személyesen irányítani... Este már mutatták is a tévéhíradóban, amint pálcányi piros ceruzájával vonalakat húz, köröket rajzol a térképen, amint kiabál és hadonászik szinte magán kívül, miközben a földtoló- és kotrógépek kezelőit, a gépkocsivezetőket és az alkalmi hóeltakarító munkások hadseregét irányítja, izgalmában rekedtesen elvhársnak szólítva az elvtársakat. Az adást óránként megismételték, s a fővárosi lapok különkiadásban, az első oldalon közölték a gigászi küzdelem eredményét, és a parancsnokság beszámolóját, amelyet mindig a hadsereg legfőbb parancsnoka írt alá, így: Nicolau Hamudius, HÓFŐPARANCSNOK. De hiába szabadították fel a belvárost és az országutak egy-egy szakaszát, mert továbbra is tél volt, 20-25 fok hideg, a lakosság didergett, éhezett és vakos- kodott; a felsőbb emeleteken ivóvízhez sem jutottak, kényszerűségükben léckeretre feszített műanyag zsákokba ürítettek, és ezek az alattomos súlyú rakományok UFO-tárgyakként suvadtak alá éjszaka az épületeket körülvevő másfél méternyi hóba, hogy aztán tavaszi olvadás után rühöt és sok másféle bőrbetegséget teljesszenek; a felnőttek ruhástul bújtak a takaró alá, a gyerekekre ráterítették még télikabátjukat is, a gázfűtéses lakásokban a huzat néha kioltotta a bágyadtkéken pislákoló lángocskákat, és gyakori volt a robbanás; a vendéglőkben felöltözve is vacogtak a pincérek, szakácsok, de vendéget hiába vártak, mert a gyönge tűznél mititeit sem tudtak sütni... Nyolcvan-száz kilométerről is bejöttek az éhezők kenyérért a fővárosba, a propagandaminiszter megtiltotta a lapoknak, hogy olyan ételrecepteket közöljenek, amelynek az elkészítéséhez hús, vaj vagy krumpli szükséges, az Esti Hírek riportere lefényképezett egy Trabantot, amelynek a csomagtartójában tizenkét kiló cukor volt, kilós csomagolásban, egy másik szemfülesebb pedig a nyomába eredt annak a nyomorultnak, aki félzsák lisztet cipelt a vállán, és szuszogva és verítékezve botorkált a sírhantok között, hogy valamelyik kriptában elrejtse szerzeményét, miközben félénken pillantott ide-oda. Az áruhalmozókról készült fényképeket Nicoleta is látta a híradóban, s dúlt-fúlt, tombolt dühében, már-már fölsikoltott, szokása szerint. — Elképesztő! - rontott be az Elvtárs dolgozószobájába sápadtan s egész testében remegve. - Ezek a nyavalyás bélpoklosok reggeltől estig csak a gyomrukra gondolnak, mindent fölvásárolnak, és elrejtik, akár a hörcsög! Jó volna, ha a gazdasági rendőrség bekukkintana a kamrájukba és a hűtőszekrényeikbe, amelyek bizonyára tömve vannak minden jóval, amit csak szem-száj megkíván! Mégis siránkozó leveleket irkáinak a Szabad Európának, hogy döglenek éhen! 5
