Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Szekér Endre: Az Ördöglakat költőjének (Kovács István ötvenedik születésnapjára)
Szekér Endre Az Ördöglakat költőjének- Kovács István ötvenedik születésnapjára „Nem tudjuk szétszedni a történelem ördöglakatát, tudatunk, létünk cellányi zárját, a szívünknek fordított fegyver závárját.” (Kovács István: Ördöglakat) jr JLkedves Pista! Ahogy múlik az idő felettünk, a Berzsenyi által szárnyasnak nevezett idő, s nemcsak énfelettem, hanem mindkettőnk felett is, sajnos kénytelenek vagyunk egy-egy kerek évfordulónál megállni. Talán jobb lenne szó nélkül elmenni egy- egy év vagy évtized váltásakor, csak pár pillanatig átölelni egymást, vagy boros, esetleg pezsgős poharat emelve egy pár másodpercre figyelni az idő futására. De most a kerek évforduló, az ötven év (talán fél évszázadnak is nevezhetnénk, de így „rosszabbul” hangzik), rákényszerít az írásra. Inkább levelet írok Neked, az talán közvetlenebb, s ezért nem szívesen elemzem alaposabban műveid, mert a tanulmány stílusa ridegebb, komolyabb, a levélé pedig közvetlenebb, kedvesebb, barátibb. Szellemi unokatestvérként szeretnélek köszönteni, akivel évtizedek óta a Forrás folyóirat családjában vagyunk együtt. Igen, unokatestvérek, akik talán közelebb vannak gondolkodásban egymáshoz a vér szerinti rokonoknál. A szellemi rokonság „dokumentumaként” hadd hivatkozzam a folyóirat egybefonódó számaira, évfolyamaira, a Forrás tizedik és huszadik évfordulóján készített fényképekre, melyekben és melyeken együtt vagyunk. S itt az együttön, a közös célokon, elveken, eszményeken van a hangsúly. Hiszen kezdettől fogva mindannyian megéreztük, hogy itt Kecskeméten, a Forrás folyóirattal talán napjaink irodalomtörténetének egy eredeti, számunkra különösen fontos bekezdése íródik. A Forrás „története” még folytatódik, még találkozunk Kecskeméten vagy Krakkóban, s közösen reménykedünk abban, hogy a folyóirat tán még él, esetleg nem söpri el az általad alaposabban ismert kegyetlen történelmi idő. Gyerekkorom óta nagyon szeretem a verseket, s így a költő Kovács Istvánt kedveltem meg először. Azért is, mert bátran mert szólni a „beolvasztásról”: a regölést, a regét, a földet, az otthont, az iskolát, a nyelvet, a hitet, a fejfát, a jö14
