Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Zelei Miklós: Felsőnémeti-Ungvár
mánykereket és agresszíven alszik, én megpróbálom minél pontosabban kiszámítani az előrejutási sebességüket. Csak százhuszonkilenc egész egy tized centiméter óránként, vagy van az százharminc és fél is? Ezekből a karámokból özönlenek a birodalmi nemesítés pompás alanyai, emberek, akiknek a vérükben van, hogy csak irgalomra és kegyosztásra számíthatnak. Arra, hogy megkönyörülnek rajtuk, futni hagyják őket, szemet hunynak fölöttük. De történhet fordítva is, és akkor nincs irgalom, nincs kegyosztás, nem hagyják futni őket, nem hunynak szemet fölöttük. És senki nem tudhatja, mitől függ, hogy ez fog történni, vagy az lesz. Még az őrmester se, aki csinálja. Számára is csak akkor derül ki, hogy mi ment végbe, amikor már befejezte. Ahány őrmester, annyi törvény? Egy frászt. Akkor kiszámíthatóvá és berendezhetővé válna a világ. Mindegyik őrmesterben a törvények végtelen számú lehetősége van, mindegyik törvénynek él az ellenkezője is, a sose hallott, sose látott, tökéletesen váratlan változatokkal, a világteremtés összes előre el nem gondolható fordulatával. Csakis így közelíthető meg a cél: végtelenné növelni az őrmesterek számát. Csak így lesznek, mint az Isten, mindenhatóak és mindenütt jelenvalók. A kör abban a percben zárul be, amikor az esdeklő ember számára fölöslegessé válik Isten. Majdnem elgázol az érsekújvári kisbusz. Úgy nekizúdul a sorompónak, hogy a katona alig érkezik fölnyitni. Belül megállnak, vagy féltucat katona körülfogja őket, de úgy látszik, hogy a sötétkék öltönyös fiatal oroszok egy óra alatt pró- puszkot szereztek az ungvári fekete éjszakában, és davaj, söpörnek Szlovákiába. Öt perc, és nyoma sincs a huszonvalahány kamionnak. A sorompón túl valószínűleg egy titkos mocsár várt rájuk. Vagy már előzőleg vámkezelték őket. Mégiscsak tudják, hogy kell ezt csinálni? Nincs rá idő, hogy a költői kérdéssel játszadozzam, s hogy levonjam a helyzetünkre vonatkozó pocsék következtetéseket, mert a katona váratlanul utat nyit, nyomás, befelé! Senki nem mozdul. A katona integet, de nem veszik észre. Sötétben áll a sor, egy csomóan biztos elaludtak. A katona rohan, bezörög az elsőnek, a másodiknak, azok kapcsolnak, kettesből indítva bőgetik a motort, a hang, a fény riadóztatja a többieket, néhány autó azonban vak és mozdulatlan. A mienké is! Ezeket a mögöttük állók azonnal megkerülik, és nyomulnak előre. Árpi a kormányra dőlve alszik, a kurva eget, épp csak el nem gázolnak, ahogy futok, már ketten elébünk vágtak! És mire Árpi megérti, hogy indulni kell, előttünk a harmadik is. A negyediknek elébe ugrok, a sorompónál eszeveszetten integet a katona, gyerünk, gyerünk! Árpi végre utoléri a sort. A zöld Skodát, amelyik az előbb még mögöttünk volt, a katona beengedi, azután lemegy a sorompó. A francot bele, ha Árpi nem bassza el, már belül volnánk. És alszik megint! Na, jó. Bármi következik ma éjjel, több dühöngés nincs. Ha így folytatom, akkor hajnalban az ukrán soromposzt fog igazságot tenni köztünk. Mi vagyunk az elsők. A csomagtartóból sajtot, ásványvizet szedek elő. A zabá- lás nyugtat. Még barnakenyér is van vagy három napra való, mi a faszt ugrálok. 7
