Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Gömöri György: Nyugati magyar írók (Közösségük és közönségük)
kiadására. Ilyen volt a megboldogult Fenyvessy Jeromos, németországi katolikus pap, aki Kölnben megalapította a Vörösmarty Irodalmi Kört, folyóiratot adott ki magyarul és (nemeseik műkedvelő színvonalú) könyvek kiadását is pénzelte. Fenyvessy atyáról a legjobb, leggyilkosabb anekdotákat Cs. Szabótól lehetett hallani; sajátos alakja volt ő egy olyan irodalmi látszat-életnek, ahol minden profi íróra legalább három műkedvelő jut... Persze állandó kritikai figyelem és olvasói visszajelzés nélkül is lehet jó műveket létrehozni, csak kicsit nehezebb. Ezért szorgalmazták azok a hazalátogató külföldi magyarok, akikhez én is tartozom, a magyarországi irodalomkritikusok, kiadók fokozottabb Nyugatra-figyelését, ami elősegítette volna a nyugati magyar írók „visz- szakapcsolódását” a hazai irodalmi tudatba. Azt a lehetőséget, hogy ne csak lexikonokban és kézikönyvekben kapjanak néhány sort vagy oldalt, ne csak a poros irodalomtörténeti „halhatatlanságnak” legyenek részei, hanem a magyarországi olvasóközönség szempontjából is jelen lehessenek a könyvtárakban, csakúgy, mint a könyvüzletekben. Ezt a visszaintegrálási feladatot egyébként néhány kritikus, úgymint Béládi Miklós és Pomogáts Béla komolyan vette és igen sokat tett azért, hogy a nyugati magyar irodalmat már a rendszerváltás előtt is elfogadtassa az akkori kulturális politika mérvadó személyiségeivel. Szerintem 1976 táján már feloldották Magyarországon az emigrációs irodalom ismertetésére vonatkozó általános tilalmat és 1981-től több olyan antológia jelent meg Budapesten, amelynek az volt a célja, hogy ha nem is a teljesség igényével, de bemutassa a magyar irodalom e legtávolibb ágának termését. A „puha diktatúra” utolsó éveiben pedig, mint tudjuk, sor került Cs. Szabó László műveinek kiadására, sőt: 1988-ban már Határ Győzőnek is megjelenhetett két könyve Budapesten. Vagyis megkezdődött az, amit követeltünk, amiért résztvettünk magyarországi konferenciákon, s amiért annyit érveltünk magyar- országi kiadóknál: a nyugati magyar írók újrakiadása, illetve kiadása a korábban ellenséges és még továbbra is gyanakvó anyaországban. Ez a folyamat persze felgyorsult 1989/90-ben, amikor az utolsó politikai korlátok is ledőltek a hazai megjelenés előtt. Az én nemzedékem költői közül a jelentősebbeknek már mind van kötetük Magyarországon; legutóbb András Sándor és Bakucz József verseit is kiadták; a prózaírók között vannak ketten-hárman, akik már ötödik-hatodik könyvüknél tartanak. Úgy általában én sem panaszkodhatatom, hiszen az elmúlt öt évben öt könyvem jelent meg Magyarországon, igaz, más-más műfajokban, s néha elég sokáig tartott, míg a könyv tető alá került. Mert valóban dúl a kiadói válság, ahol sok kis merész kiadó számos kiadványa kerget mind kevesebb olvasót. Érdekes az is, a nyugati magyar írók közül viszonylag milyen kevesen költöztek vissza Magyarországra. Ennek főleg egzisztenciális okai vannak: legtöbben, akik magyarul írunk, polgári foglalkozással is rendelkezünk a befogadó országokban, meg aztán - nem tudom, ez más szakmákban hogy van —, a magyar egyetemekről nem özönlöttek hosszú távú meghívások a külföldön már bizonyos pozíciót elért és nevet szerzett egyetemi tanárok felé. Tudom, vannak kivételek: Faludy Györgynek például lakást adott a XIII. kerületi önkormányzat és Juhász László egyideig a Magyar Rádiónál kapott állást. De az én megítélésem szerint akik azt hitték, a rendszerváltás egycsapásra felszámolja a nyugati magyar irodalmat, pontosabban a magyar irodalom nyugati határokon túli művelését - tévedtek. Ami történt, az egyfajta súlypont-áthelyezés: bár Nyugaton élünk, tagjai lehetünk a Magyar írók Szövetségének, írásainkért a lapok ugyanannyit fizetnek (vagy nem fizetnek), mint hazai írótársainknak. Lehet, hogy léggyökereink mellett a sűrű hazalátogatások során lassan gyökeret eresztünk a pesti aszfalt repedéseibe, vagy a kecskeméti homokba (is) — de lényegében: tesszük továbbra is a dolgunkat. írjuk verseinket, novelláinkat, esszéinket (az angol, a francia, vagy a német mellett) magyarul, s megpróbáljuk Nyugaton az egyetemes magyar érdekeket képviselni, ki-ki erejéhez mérten, legjobb tudása szerint. 84
