Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Veress Dániel: Erdély soha nem volt Csomorkány (Emléktöredékek Illés Endréről - Illés Endre hat levele)
gondolok. Azok nem saját elméletét állítják a színpadra, inkább úgy mondhatnám: elméletei csődjét; de még igazabb, ha azt mondom: saját magát. Az ő történeti drámái valóban nem kellék-drámák. S ha két éve írjuk egymásnak leveleinket, bizonyosan sokszor hallottad már tőlem: életművében drámái a kiemelkedő, izgalmas, nagy csúcsok. A legjelentősebb európai drámaírónak tartom. *** Ezzel be is fejezem. Sokat írtam. Éjszaka is van. Igaz szeretettel és barátsággal ölel Endre 1959. jún. 7. Még két kérdésedre: 1. Miért nem jelent meg Halász Gábor kötetei A legőszintébben: nem tudom. Bizonyára előszó-problémák. Nem szoktam kérdezősködni. Illetlenségnek tartanám, ha más kiadó belső ügyeit firtatnám - éppen én, a Szépirodalmi Kiadó munkatársa. 2. Bertheauékat meg sem néztem. Harmadrangú társulat. Legfeljebb a pesti francia sznoboknak való. Ezt különben a kritikákból is kiolvashattad. *** De mi az a „hm”, amit az Irószövetségi névsorral kapcsolatban leír szí Úgy tudom, hogy ott mindenki s minden árnyalat szerepel - egyetlen név kivételével. Ezt nagyon sajnálom. Kár volt kihagyni. Amit különben illetékeseknek is elmondtam. \ 5 1960. jan. 27. Kedves Dani! Hetek óta készülök rá, hogy megírjam egy lehangoló élményemet, mely egyben magyarázata s lezárása néhány régi levelemnek. Ott voltam Sándor Judit és Török Erzsébet dalestjén, január elején. Ott ültem a Filharmónia elragadóan szép kamaratermében - megszámoltam: harminchétén voltunk. Pedig Sándor Judit és Török Erzsébet csupa Bartók és Kodály-dalt énekelt. Csodálatos este volt. Hanglemezről, rádióból bizonyára mindkét énekesnőt ismered: Sándor Judit az Operaház legtehetségesebb fiatalja, Török Erzsébet pedig páratlan, hasonlíthatatlan - négy évszázad kamara-muzsikusai közül bárkit meg tud szólaltatni, megrázó muzikalitással. Külön-külön, s együttesen mindegyik koncertjük: zsúfolt ház. (Például legutóbb Sándor Judit Haydn nagy szólókantátáját énekelte, az Ariadne Naxoson-t, a Bartók-teremben. Zsúfolt széksorok, az erkély majdnem leroskadt.) De amikor Bartókot énekli - a kritikusokkal, a rokonokkal mindössze harminchétén voltunk kíváncsiak a műsorra. Hogy mindig így van ezt Nem. Amikor Richter a II. zongoraversenyt játssza, vagy Fischer Annie a III. zongoraversenyt - zsúfolt ház tapsol velünk. Vagy ha Ferencsik János szólaltatja meg a Táncszvitet (Stravinszkij kompozícióinak társaságában) - ismét zsúfolt ház. De a puritán Bartókra és Kodályra (zenekari csillogás nélkül) - negyvennél kevesebben kíváncsiak. Hát ezt akartam akkori leveleimben megróni: nemzedéked nagy lázát - a Bartók szintézist. Sándor Judit és Török Erzsébet pontosan ezt szólaltatta meg: a népi ihletés és a műzene félelmetes, csodálatos összefonódását. De ennek a nemzedéknek - a „Kárpátok kebelében” - nem ez kell, neki a bűvöletes elmélet kell, a hamispáros, a semmi, az élmény helyett az üres szó, a felelőtlen játék. 50
