Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 7. szám - Balázs Attila: Mukkholc kapitány és Gordonka - kenguruval (elbeszélés)

Szóval, rohadt ügy. Amúgy semmi különös. Mindössze még egy olyan kapcsolat, amelyet az idült kisebbrendűségi érzés tett tönkre. Féltékenység a csellóra meg mindenre, mindenkire. Jó. El kell ismernünk, hogy a csellózás pozitúrájá- ban nem kis erotika rejlik, de azért mégis. Mégse. Mukkholc kapitány állítólag ivásra adta a fejét, s időnként elverte Gordonkát, aki utóbb megelégelte az egészet, s faképnél hagyta Mukkholcot. Ennyi. Akkor Mukkholc még masszívabban kezdett el inni, annyira, hogy végül elvonókúrán kötött ki. (Delirium tremens - elég gyorsan kapta el a derék kapitányt. Akárcsak az indiánokat vagy az ausztrál bennszülötteket.) Ott hosszasan helyre pofozták, majd kiengedték. Darabig bírta szárazon, de azután megint jött a pia.- Azt mondják, hogy az utolsó pillanatig jóban volt a pohárral - jegyzi meg asztaltársam.

Rögtön felkaptam a fejem:- Meghalt?

Erre ő:-Nem tudod?- Nem. Mi lett vele? Májzsugor?- Dehogy.- Hát mi?- BUM! Ennyi.- Mit beszélsz?!-Mukkholc... felrobbant.Mukkholc. Annyi. Neki.- Mi történt mégis?- Pontosan én sem tudom - réved maga elé a „világosító-hangosító”. - Nekem is úgy mesélte valaki.- Kicsoda?- Nem mindegy?-Na, kicsoda?- Drágán.- Drágán? Ki az?- Egy visnjevaci srác.- Jó, lényegtelen. Mi volt?- Semmi különös. Holzer Iván kapitány aknára taposott valahol Szlavóniában. Elment a két lába meg az egyik alkarja, ehhez képest azonban még elég sokáig élt. Majd egy egész hétig... Bírta a szíve. A visnjevaci krapek szerint Mukkholc bizonyos Gordonról hadart láz álmában. Nem tudták kideríteni, hogy ez a Gordon valami ENSZ-figura lehet-e, esetleg holmi újságíró, vagy netalán Flash Gordon a képregényből. Nem tudták kideríteni. Gordon... kapiskálsz?- Szörnyű - mondom, s hallgatok. Nincs több kérdésem.

Ezt követően sokáig azzal szórakoztam, hogy magam elé helyeztem egy üres papírlapot, s megpróbáltam levelet írni Ausztráliába. Nem ment. Elég sok megszólítás és bevezető kötött így ki a papírkosárban. S akkor mentőnek tűnő ötletem támadt: hogy fogom magam, és leírom ezt az egész semmilyen történetet úgy, ahogy eszembe jutnak a dolgok attól a bizonyos vonattól kezdve - a Julius Caesaron át - a Mukkholc kapitány vesztéről szóló értesülésig, mégpedig sokkal kevesebb kitérővel, mellékvágányokon való pöfógéssel, mint azt abban a regényemben tettem, melynek révén megismerkedhettem egykor Gordonkával.

18