Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 7. szám - Balázs Attila: Mukkholc kapitány és Gordonka - kenguruval (elbeszélés)

Az elképzelést tett követte. Amikor eljutottam addig, hogy nincs több kérdésem, szépen kihúztam az elbeszélésem a gépből, s egyik példányát nagy, hófehér borítékba tettem; nem tudtam jobb megoldást. Fekete filctollal rámásoltam Gordonka címét. S akkor mintha megkönnyebbültem volna.

Emlékszem, ritka jól éreztem magam másnap, amikor kiléptem a Lövölde téri kis koszlott posta ajtaján. Késő nyári napsugarak fürdették a poros platánokat, alattuk kutyák viháncoltak, végezték a dolgukat boldogan, nyugdíjasok cseverésztek az időtlenségben, és gyerekek siettek az iskolába. Az út másik oldalán kínai lány árulta a kínai lángost. Összefutott a nyál a nyavalyás számban, de épp akkor érkezett meg a troli, s én beugrottam szétcsapódó ajtaján. Vé- gigzötykölődtünk a Király utca tetemes részén, befordultunk a Nagymezőbe, áthaladtunk az Andrássy úton, majd valahol a rekedtes, mélabús hangú Edith Piafról elnevezett éjszakai szórakozóhely közelében dugóba kerültünk. Ebben még nincs különösebb meglepetés, hanem ahogy kinézek a jármű ablakán: ott megy Mukkholc kapitány! Tőlem alig karnyújtásnyira. Még az ismerős arany karikát is látom a fülében. Valamiféle földön túli - vagy éppen nagyon is e földi - megnyugvással vegyes boldogság sugárzik egész lényéből, miközben jókora, AKAIWA HI-FI feliratú dobozt igazgat a hóna alatt. Körülbelül úgy érzem magam, mint száz díszhal közül az az egy, amelyik a túltömött akváriumból próbál inteni valakinek. Különben is villanás az egész: Mukkholc kapitány megáll, a troli pedig nagyot ránt, elindul megint. Elveszítem szemem elől Holzer Ivánt. (Szellemét?)- Ugyan, írói képzelgés! - legyint majd technikus barátom, amikor véletlenül ismét összefutunk, s én szóba hozom a Kapitányt. - Hidd el: Mukkholc olyan halott, hogy halottabb már nem lehet. Szabadkán temették el azt, ami megmaradt belőle. Igaz, csendben, de a sírját megtalálod, ha arra visz a sors. Majd akad valaki, aki megmutatja. És egyébként... ha még élne. Belegondoltál-e? Mitől tudna járni?- Nem gondoltam bele, ne haragudj! - bólintok.

Bólintottam ugyan, de most megint itt van előttem az éjszakában az üres papír. A boríték megcímezve, várja a levelet, de tényleg minek? Miért akarok még írni? Lévay Emma azóta már elolvashatta a küldeményem, s válaszolhatott volna, ha akar, de nem tette meg. Lehet, hogy sírt egy sort, gyertyát gyújtott, netalán felidézett egy régi dalt, esetleg berúgott és elkezdett hisztériázni, George pedig felpofozta - minden elképzelhető, de igazság szerint: fogalmam sincs róla. Nincsenek támpontjaim. A háború motívuma elmosódásában patetikussá tudja tenni az embert.

Minek ömlengjek egy Gordonkának becézett nőnek?

És miért próbálnám meg feltámasztani néki Mukkholc kapitányt?

Jól van, George, öreg fiú, nem teszem.

Nem vagyok olyan alattomos dingó. Békén hagyom Mukkholckát.

így is lett. De azért valami nem hagy nyugton. Mégse, bár többé nem láttam Mukkholc kapitányt, s a megcímzett borítékot is összegyűrtem. De:

Néha farkasok üvöltését hallom a távolból, s kések villanását látom magam előtt. S látom azt a pengét is, amelyik finom női kézben négyzetekre szabdalja a lángos tésztáját. A Lövölde téréi bódéban.

19