Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 7. szám - Balázs Attila: Mukkholc kapitány és Gordonka - kenguruval (elbeszélés)

halálfekete luxuskocsik által bitumenbe döngölt házinyúlról „értekeztem” hosszan? Ennyit mondtam: ígérem.

S izzott a nap korongja, amikor a megjelölt tóparti étterem lombkoronái alatt, a leghosszabb vikinghajó-asztalnál: rátaláltam a leendő Julius Caesar színészeire. Nagyjából régi ismerőseim, így hát meghitt és hangos volt a találkozás. Csak maga Caesar hiányzott, de hát ő ilyenkor aludni szokott. Vérét most nem csapolják épp, alszik békében, miközben Brutus sajtos makarónit rendel.

Amúgy meg van egy félbeszakított téma. Cassius úgy értesült, hogy valami lengyel stricit tegnap „tökön lőttek” a nemzetközin. A világosító szerint: seggbe, mert szökni próbált. Cicero magyaráz, de az egész szenátus letorkollja, mert szerintük megint ködösít. Hol is kezdődik a csempészés meg egyéb? Isztambulban - trillázza a súgó, aki egyébként operettekben szokott fellépni, de ma már egyre ritkábban. Marcus Antonius szerint meleg ez a sör, s okvetlenül tenni kellene valamit. Cinna, a költő kérdezi meg egyenesen:- Hogy utaztál?- Kösz’, tűrhetően - válaszolom.

Közülük csak Metellus Cimber volt tegnap este a színház kocsmájában, de ő bölcsen hallgat.- Igaz, hallottam a lövést, de nem jártam utána. Csak azt tudom, amit ma reggel a hajnali kiadásban olvastam - mondom.

Ez így nem érdekes. Nincs benne új mozzanat. Kiszámíthatatlanul másfelé kanyarodik a beszélgetés. Casca a darab meglévő fordításának némi ódonságai- ról beszél, s egyre többen arra figyelnek, miközben Metellus Cimber csendben mellém húzódik:- Mit meséltél? Hogy is nézett ki az a csaj, aki a vonaton a regényedet olvasta?

Elmondom azt a keveset, de megragadót. Megint. A kissé mandulavágású szemet a csapongó, néha mégis szúró tekintettel. A kissé spicces állcsontot és húsos ajkakat. Az anyajegyet a vékony orr alatt, meg a kivillanó fogsort. Megpróbálom körülírni azt a hihetetlenül bájos mosolyt, amelynek lágysága és keménysége egyaránt megragad. Ah, megragad! (Minden ragad?)

Metellus borostáin muzsikál, mint a tücsök, közben nógat.

A mellbimbót nem fecsegtem el. A csokoládébama mellrózsát, amelynek látványában villanás erejéig gyönyörködhettem, amikor is tudniillik - akárcsak szigorú, ám tőlem függetlenül megpuhult kritikusnak - visszaadhattam a saját könyvem. S mit szószátyárkodjak még a lábszárcsont kecses íveléséről. (Van ilyen?) S mit mondjak Metellusnak a rövid szoknya, fehér comb és a göndör gesztenyebama haj asszociációs lehetőségeiről? Semmit. Nem mondok. De Metellus Cimber, aki az előadásban ugyan ... Na, mindegy. Metellus mintha olvasná a gondolataimat.- Bal kézzel vette vissza a szöveget?- Szöveget? Ja, igen... bal kézzel.

Metellus a poharába néz, majd rám.- Ha szerelmes vagy...- Nem vagyok, családom van - szakítom félbe.

Metellus úgy néz rám, mint a hülyére, majd folytatja halkan, de nagyon is érthetően:- Ha szerelmes vagy, felejtsd el! Gordonka az unokahúgom.

10