Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - Martos Gábor: Összetört (a) Pótszék
Martos Gábor Összetört (a) Pótszék Totyinak A JLz alábbi írás mindenekelőtt az emlékezetre apellál: a színházszerető, az érdeklődő (és elsősorban is a kecskeméti) olvasó emlékezetére; ráadásul, mint ez majd a végén kiderül, kétféle értelemben is. Kezdjük azonban először az „egyféle” értelemmel, azaz kezdjük a dolgot az egyszerűség kedvéért a legelején. 1982 őszén Kecskeméten - a Katona József Színház akkori rendezőasszisztensének, Mózes Istvánnak a vezetésével - alaposan megújulva, tulajdonképpen akár azt is mondhatnánk, a nulláról újrakezdve „folytatja” működését egy amatőr színjátszó-társulat. A csoport 1986 tavaszán felveszi a Pótszék Színpad nevet. 1989 nyarára már komoly sikerek állnak a hátuk mögött: három Országos Arany és egy Ezüst minősítés különböző színjátszó-fesztiválokon, ugyanezeken legjobb rendezésért, legjobb női- és férfi-alakításokért, legjobb epizódszerepért odaítélt díjak, nyári színházi előadások, profi színházi meghívások és fellépések; a csoport vezetője, Mózes István pedig ekkor már túl van Szolnokon első „profi” színházi rendezésén is. Ekkor, a csoport addigi hét éves történetét, sikereket és kudarcokat összefoglalva született meg az az első írás — Pótszék(es) előadások (Forrás, 1990/7.) -, mélytálán bizonyos (általánosabb?) tanulságokat is levonva próbált meg egyfajta „helyzetjelentést” adni a profi és az amatőr színházak „határmezsgyéjéről”. Jó egy évvel később egy második összefoglaló - Újabb pót- szék(es)ek (Forrás, 1991/12.) - számolt be az időközben eltelt két év alatt lezajlott újabb Pótszék-bemutatókról, az egyre érdekesebb kísérleti utakon járó különleges előadásokról, a negyedik Országos Aranyról, egy újabb legjobb női alakítás díjáról, Mózes második szolnoki profi színházi rendezéséről... valamint a Pótszék egyik legtehetségesebb tagjának, Halász Lászlónak tragikus haláláról, s végül annak a szomorú ténynek a megállapításáról, hogy a magyarországi amatőr színjátszó mozgalom az általános gazdasági helyzet romlásával hogy kényszerül mindjobban ellehetetlenülő körülmények közé. Mindenekelőtt tehát, kedves Forrás-olvasó, ezekre az előzményekre kellene emlékezni, amikor -jó három évnyi szünet után - ismét felvesszük a Pótszék Színpad, és vezetője, Mózes István történetének a fonalát. * * * A fent idézett második írás végén, 1991 augusztusában, a kecskeméti Cifrapalota szűk, szecessziós udvarán, egy varázslatos hangulatú előadás, Czóbel Minka: Donna Juanna című darabjának bemutatóján vettünk - e mostani írás ténye szerint csak ideiglenesen - búcsút a Pótszék Színpadtól és Mózes Istvántól. A nagysikerű premiert követően ugyanott még kilenc alkalommal játssza el pótszékes teltházakkal a darabot a társulat, s az előadást felveszi a Kecskeméti Városi Televízió is. A csoport helyzete azonban - e látszólagos sikerek ellenére is - nagyon rossz: a városnak a kultúrára fordítható amúgy is szűkös költségvetéséből alig jut pénze egy „hivatalosan” mégiscsak amatőr színjátszókor támogatására. Egy-egy konkrét produkcióra - mint a Donna Juannára is - még csak-csak lehet találni valamiféle szponzor-támogatást, ám egy amatőr színpad folyamatos fenntartására, színpadi kísérleteik finanszírozására, az esetleg soha közönség elé nem kerülő előadásaik próbálásához szükséges terembérletek és egyéb költségek rendszeres kifizetésére már nem. Mindezek „eredményeképpen” a Pótszék 81
