Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - Gáll Ernő: A romániai Magyar Népi Szövetség forrásvidékén
A párt - Bányai által oly hangsúlyozott - vezetésének elfogadásért illetve nem egyszer bigott követéséért azonban nagy árat kellet fizetni. A MADOSZ - nemzetiségi tömegszervezetként, mint amolyan a magyar kisebbséget mozgósító „hajtószíj” a mindenkori pártpolitika függvényévé vált. Ennek a vargabetűihez kellett igazodnia. A romániai pártvezetés döntéseit, stratégiai vagy taktikai opcióit azonban Moszkvában, a Komintern illetékes fórumain alakították ki. A Komintern pedig - mondhatni — minden lényeges vonatkozásban a Szovjetúnió nagyhatalmi érdekeit tartotta szem előtt. Ezeket az érdekeket végső fokon Sztálin értelmezte és fogalmazta meg. Ami a romániai magyar párt nemzetiségi politikáját illeti, a MADOSZ létrejöttének majd a második világháború kitöréséig, a bécsi döntés pillanatáig kifejtett munkásságának idején az V. kongresszus tézisei voltak irányadók. Ezek már nem tekintik Romániát egyértelműen többnemzetiségű, sőt „imperialista” államnak, s az elszakadásig menő önrendelkezés régebben hangoztatott jogát inkább csak lebegtetik. Meg kell állapítani, hogy a párt nemzetiségi politikáját tolmácsoló irányelvekben, tételekben és jelszavakban sok volt a nem kellően tisztázott fogalom, a belső következetlenség. Ezek a mulasztások a MADOSZ vonatkozásában is tetemes kárt okoztak. Volt idő például, amikor „nemzeti forradalmi szervezetként” kezelték, s legális keretei között tevékenykedő kommunisták nem egyszer továbbra is a konspiráció szigorú, gyakran a szektásság melegágyának bizonyult szabályait követték. A kongresszusi határozatok javára írandó azonban, hogy a teljes jogegyenlőség mellett törtek lándzsát és a mindenfajta nemzeti elfogultság és rasszizmus elleni kérlelhetetlen harcot sürgették. Természetesen a MADOSZ kisebbségvédelmi egységre irányuló erőfeszítéseinek is kedvezett a Komintern VII. kongresszusán (1935) elfogadott népfront-politika. Ám a megkésetten végrehajtott fordulat következetlenségei, korlátái, amelyek a fasizmus dimitrovi meghatározásának a fogyatékosságaiból is származtak, számos kudarc előidézőivé váltak. A népfrontot sokan (feltehetően maga Sztálin is) átmeneti engedménynek, valamilyen taktikai húzásnak fogták fel, és bizony e machiavel- lisztikus szemléletnek a romániai kommunisták, a madoszisták között is voltak hordozói. Bennük nem okozhatott mélyebb világnézeti-lelkiismereti válságot, hogy a Ribbentrop-Molotov paktum után a Komintern - Sztálin parancsára - szordinót tett az addig oly hangos antifasizmusra, majd egy időre szinte teljesen lemondott róla. Ilyen körülmények között nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a Magyar Párt vezetőinél a MADOSZ egységre szólító felhívásai rendszerint süket fülekre találtak. Elzárkózásukat a - Mikó Imre jelezte - alkati maradiság és kaszt-előítéletek mellett, alapvetően az a bizalmatlanság motiválta, amit a kommunista hátterű MA- DOSZ-szal szemben tápláltak. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy éppen a népfront politika alkalmazásának első éveiben szabadult el - sorozatos koncepciós perekkel, százezrek megsemmisítésével, a Gulag-szigetcsoport nyúlványainak meghosszabbításával a tébolyult sztálini terror, s noha a dezinformált vagy inkább strucc-politikát folytató baloldaliak, mindezt a burzsoá propaganda kitalációinak minősítették, hitelük megcsappant. Sztálin árnyéka az erdélyi magyar baloldal jószándékú kezdeményezéseire, akcióira is rávetült. Szerencsére, a sok gátló tényező ellenére, a népfront szelleme ösztönzően hatott azokra az őszintén és mélyen antifasiszta beállítottságú magyar írástudókra és dolgozókra, akik számára az önidentitás megőrzése nem került ellentétbe az együttélésből fakadó, a románság, valamint a többi nemzetiség iránt tanúsított barátság érzésével. A demokratikus nemzetiségi egység eszméje egyre több elmét és szívet 76
