Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - Gáll Ernő: A romániai Magyar Népi Szövetség forrásvidékén

Gáli Ernő A romániai Magyar Népi Szövetség forrásvidékén A A. M.z MNSZ születésének 50. évfordulóján azt a forásvidéket próbálom becser­készni, amely a létrejöttét kiváltó tényezőket és impulzusokat határolta be. Valami­nő társadalompolitikai és szellemi „föld- és vízrajzi” felderítésre vállalkozom tehát, hogy az előzményeket s az elődöket kimutassam. Kutakodásaim során föld alatti szivárgásokat, búvópatakokat kell nyomon követnem, tektonikus mozgásokat elői­déző törésvonalakat hozok felszínre. Kritikai visszapillantásom még a Cs. Szabó László-féle „érzelmes földrajz”-zal is érintkezik, hisz a forrásvidék egyes tájait ma­gam is bejártam. Ilyeténképp a kötelező tárgyilagosságot helyenként, illetve időn­ként emlékek felidézése és önvizsgálat szövi át. Az MNSZ elődeinek sorában mindenekelőtt az Országos Magyar Párti Ellenzéket említem. Ez a baloldali orientációjú tömörülés a harmincas évek elején (1933) je­lentkezett, hogy nagyobb dinamizmussal és következetesebb, gyakran túlzottan ra­dikális bírálattal folytassa az 1922-ben porondra lépett Magyar Párttal szemben már korábban elégedetlenkedő ellenzékiek akcióját. A kezdetben báró Jósika Samu, majd gróf Bethlen György vezette Magyar Párt belső ellenzékét képviselő reform­csoport hangadói Krenner Miklós (Spectator) neves közíró, Tabéri Géza író és má­sok voltak. Kós Károly azzal fejezte ki oppozícióját, hogy kilépett a pártból. Krenne- rék a magyar történelmi osztályok szerepének folytonosságát biztosító konzervatív szellemű s a passzivitás felé hajló politikát bírálták. A párt demokratizálását sür­gették. Kifogásaik és javaslataik az Erdélyi Helikon köré gyűlt írók egy részének a véleményével találkoztak. Szócsöveik eleinte a Keleti Újság, majd a Kacsó Sándor ©szerkesztette Brassói Lapok és a Ligeti Ernő irányította Független Újság voltak. A gróf Bánffy Miklós patronálta Ellenzék - vetélkedő szomszéd várként - időnként szintén kritikai magatartást tanúsított.1 Jobboldalról viszont az Erdélyi Lapok cí­mű váradi napilap támadott. Az elégedetlenkedőket nem egyszer a nemzedékváltás ösztöne hajtotta, s az egyre inkább fáradtság jeleit mutató, pusztán a romániai magyarság túlélését elérni igyekvő, ún. „frontnemzedék” leváltását szorgalmazó fiatalok később Németh Lász­lóban közvetett támogatóra találtak. A romániai utazásáról (1935) beszámoló éles szemű megfigyelő ugyanis megállapította, hogy a dzsentri, „a régi hivatalnok-ne­messég, a maga úri zsebe számára monopolizálja a Magyar Pártot, s a Csonka-or­szágból odaáramló befolyást...1 2 1. Mikó Imre: Huszonkét év, Bp. 1941, 67; Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma, Kolozsvár, é. n. 140-156. 2. Németh László: Magyarok Romániában, in: A minőség forradalma, Bp. 1943. , V-VI. köt. 366. 74

Next

/
Thumbnails
Contents