Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Veress Dániel: Erdély soha nem volt Csomorkány (Emléktöredékek Illés Endréről - Illés Endre hat levele)
Hát nem, Danikám. A városi (s talán a pesti) élet nem egészen olyan, amilyennek képzeled. Presszóbeli csacsogás és csevegés, szorgos nem-olvasás, ehelyett pletykák, stb. Mindezt a kedves vidéki gőg mondatja el veled. Ha Debrecenbe vagy Pécsre megyek, ugyanezt hallom. De Balatonakarattyán is. Ha Pesten élnél, hozzá tudnál jutni azokhoz a könyvekhez (a feléhez, tizedéhez), amelyekre valóban szükséged van. Ha Németh László Pesten élne, talán el tudna menni egy-két Bartók koncertre is, például hallaná Yehudi Menuhint Bartókot játszani, s Bartókot igazán ismerve vidéki magányában nem sütne ki olyan suta és valóságtól elszakadó elméleteket, mint az úgynevezett „bartóki szintézis”. Mert a jó gondolathoz éppen úgy, mint a jó íráshoz: nemes nyersanyag kell. Persze, hogy tucatszám találsz Pesten presszókat. De kik ülnek bennük? Senkik. A könyvtárak olvasótermeit járd végig. A hangversenyeket. A színházakat. A Szépművészetit. A könyvesboltokat, hogy hozzájuss egy-két külföldi könyvhöz. Ha kritikus vagy, mégis látnod kell valóságosan is néhány Csontváry-vásznat, hangversenyteremben hallani az élő Bartók-zenét, egy-egy színházi előadáson megmérned Brecht vagy Wilder művészetét, a Széchényi Könyvtárban elolvasni Bártfay László kéziratos naplóját, de ugyanilyen fontos az átformálódó ember ezer meg ezer új gesztusa, hangja, amit jobban figyelhetsz meg az embersűrűben, a városi hétköznapban, mint a vidéki magányban. Mit gondolsz? Newton axiómáinak vagy a Tentamennek és a Tér abszolút igaz tudományának elengedhetetlen kelléke: a vidék s a magány? Én nem hiszem. A két utóbbihoz Jéna és Bécs is kellett. De hát miért is írom mindezt? Hogy soha ne add át magad üres, magtalan, bús és mély spekulációknak, - Németh László nagyszerű életművében csak ez mérgez, és csak ez avasodik. És azt is el szerettem volna mondani: a vidéki gőgnél termékenyebb a városi alázat,- a felismerés, milyen keveset tudunk, s milyen gazdag a világ. *** De nehogy azt hidd: lekicsinylem azt az életet és azokat a szépségeket, melyektől nem tudsz elszakadni. Életem két évtizede, a legfogékonyabb évek - vidéken teltek. A disznóölés téli hajnala, s a rákövetkező nap izgalma éppen olyan feledhetetlen emlékem, mint a nyár vagy az ősz bármelyik nagy munkája, nem is érzem magamat igazi városlakónak - erről azonban részletesen vallottam a Tölgyerdőre épült városban. Mégsem tudnék visszamenni. Ismerni kívánom a világot s az embert, a jelen századot (nem a hazug, lihegő álmodernséget, de a valóságot) - s ehhez tér és anyag kell. Neked meg azért ajánlottam a várost, hogy nagy, belső monológjaidat dialógusokkal élénkítsed - de nem presszókban. így, távolban, magányban, egy-egy szónak túl nagy jelentőséget tulajdonítasz. Nem hiszem Freud tételét, hogy minden szó mindig áruló és jelentős. *** Hogy mi hiányzik az írásaimból? Bizonyára sok minden. De miért gondoltad, hogy megsebeztél? Ismerned kellene már éppen az írásaimból. Tudnod kellene, hogy én őszintén és szenvedélyesen voltam kritikus; s a kritika akkor is érdekel, akkor is értékelem, ha engem ér! Érdekel - s nem sebez! Ilyen felvetéseket a jövőben teljesen vess el. *** Komolyabb kérdés: nem érezted az elbeszéléseimen, hogy magyarokról szólnak. Ezt nem fogadom el. 45
