Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - Hatvani Dániel: Amerikai álom, osztrák csali, mucsai horog

mértebb kiválóságának - nyugodtan mondhatjuk így - show-műsorát. Erről a magas, nyurga, jókiállású, érzékenyen intellektuális jelenségről szinte sugárzik, hogy a jóisten is üzletkötőnek teremtette. Szabatosan fogalmazott, nagy húzóerejű mondataiban teljességgel beleviszi egyéniségének minden energiáját. Előadása egyszerre frissítő és lebilincselő. Holott csupán saját karrierjének a történetét beszéli el.

De nemcsak azt. Jó logikai felépítéssel adja elő a cég üzletkötői hierarchiáját, az érvényesülési lépcsőfokokat, azt, hogy mi kell ahhoz, hogy bárki megkaphassa a bronz kitűzőt, aztán az ezüstöt, az aranyat, majd az ezüsttömböt - slusszkulcs-dísznek is jól használható —, továbbá az aranyórát, s végül — immár a 7-es pozícióban — a gyémántokkal átszőtt medált.

Van valami borzongató ebben a hierarchiában. A szimbólumok odaítélésének a rendszerében. Éppúgy megtalálható benne a modern hadseregekben és az egyházi szervezetekben alkalmazott külsőségek lemerevített rendje, mint a titkos társaságok — elsősorban a szabadkőművesek - jelképi világa. Az itt ülő nyolcvan körüli frissen beavatottból lesz-e egyáltalán aki a bronz kitűzőt is megszerzi?

Másnap folytatódik a beetetés, de már nagyobb lazításokkal, mint előző nap. Olyannyira, hogy egyre több az audovizuális technika, a mozivászonnyi méretűre vetíthető video. Meg is történik némi elsötétítés, pepitaruhás barátunk is ott téblábol elöl, kezében az infrakapcsolóval. A vásznon megjelenik a cég emblémája, harsogó- an jó zenével, s rögtön utána nyomban kiderül: a cég kiválóságai, s természetesen vezérei mily szívesen telepítik tanfolyamukat a világ egzotikus tájaira, mondjuk a Bahamákra. Hát innen táplálkozik az egzotikum kultusza. Egyik előadónk is feltűnik, amint Indonéziában a maláj hercegnő — mindössze tizenhatéves a drága — aranyórát fűz a csuklójára. Tapsok, Buddhák, pálmafák, melegégövi tengeröblök, hasonlatosak ahhoz, melyek néhány éve az Emmanuelle című erotikus filmsorozatban voltak láthatók, csak ezúttal nem kerül sor kiadós szeretkezésekre.

Több ilyen filmecskét — riportázst? klippet? (trükkös vágási technikákkal) - bemutatnak, a legtöbbnek a kísérőzenéje az 1989-ben nálunk is elhíresült közismert Lambada-szám. Mert valahol ebben a kedves limonádéban is benne van a mélymély sóvárgás... S a cég nem fukarkodik — ígéretekkel.

De az itteni nyolcvanból hányán fognak eljutni a cég költségén a Bahamákra?

Végül kiosztják a sorszámozott segédanyagot, megbízólevelet, szerződést, s ajándékba mindegyikünk megkapja Bettger avagy a felemelkedés iskolája című könyvet, egy amerikai üzletkötői karriertörténetet. Valóban ajándék? Ez is benne van a tizenötezerben. A borító hátulján az ajánló reklámszöveg címe: Egy amerikai álom.

A vonaton már a következő napi programon töprengek. Bele kell vetnem magam a mélyvízbe. Mindent a közeg dönt el, amelybe alá kell merülnöm. A befektetési program nem túl bonyolult ahhoz, hogy ne lehessen értelmesen elmagyarázni, s akit meg tudok nyerni, annak naponta csak egy doboz Szimfónia cigaretta árát kell félretennie. Tizenhét év eltelte után hét számjegyű, igen takaros összeghez jut. Ha meg történne vele közben valami drámai esemény, a további befizetéseket átvállalja a cég, s a futamidő végén éppúgy hozzájut a felhalmozáshoz és a nyereséghez, mintha mi sem történt volna. Mért ne lennének vevők erre az emberek? — bizakodom. Mindehhez hozzászámítom azt is, hogy még ma sem okoz egy csöppnyi lámpalázat sem, ha idegen lakásba kell bekopognom, nagyjából-egészében tudok európai módon viselkedni, kapcsolatot teremteni - újságíróként, szociográfusként mindezt alkalmam volt évtizedeken át gyakorolni. Miért lenne ördöngösség az üzletkötés?

Ezzel a bizakodással és Bettger könyvével alszom el.

S másnap megkezdődik a hideg zuhanyok sorozata.

Rossz sorsom ugyan hajlamosít a magányosodásra, ettől függetlenül azonban mindig is barátkozó természetű embernek ismertem magam. A tartalmatlan haver69