Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Veress Dániel: Erdély soha nem volt Csomorkány (Emléktöredékek Illés Endréről - Illés Endre hat levele)
Megérkezett. Hozta a kötetet. Sejtelmesen mosolyogva rányitott a belső címoldalra. Illés Endre, 1957. aug. keltezéssel, a következetesen használt zöld tintával „szeretettel, meleg üdvözlettel” dedikálta nevemre könyvét. Váratlan meglepetés volt. Gyula bátyó elmesélte a dolog előzményét is. Gondolt egyet, ideje bőven volt, na meg furfangos esze is, felkereste személyesen a szerzőt. Elmondta, hogy valahol a Székelyfóldön éldegél egy pennázgató unokaöccse, aki a Mesternek igen nagy tisztelője. O kérte meg, szerezné meg ezt a könyvet, igen nagy örömet jelentene birtoklása, csak neki tudnia kellene, hogy hol kaphatná meg... A meglepett szerző rögtön leemelt egyet a saját tiszteletpéldányaiból. A váratlan ajándékot köszöntem meg első levelemben, és így került az Igaz Szóba, az esszéről szóló traktátus példatárába kiemelten, ülés Endre több írása. A levélben, miként erre a válaszból következtetek, szóba kerülhetett az, ami akkortájt engem és többünket foglalkoztatott, az esszé magánvalósága. Mire megkaptam Illés Endre figyelmeztetését, hogy ne írjak tanulmányt az esszéről, dolgozatom már a szerkesztőtől úton volt a nyomda felé. Megjelenése után visszatért a kérdésre. Jellemképén erősít még egy-két vonást a mi „dúlt” - kedvenc jelzője volt, sokszor használta — kapcsolatunkban, ha idézem 1958. március 30-án kelt levelének egy fontos részletét: „Olvastam az Igaz Szóban tanulmányodat az esszéről. Éppen négy nappal ezelőtt ért el hozzám a szám. Érdekes, kitűnő írás. Ami a legfontosabb: mindvégig igaznak és helyesnek érzem. Amellett szellemes és komoly. (Természetesen őszintén örültem azoknak a példáknak, melyeket írásaimból merítettél, — igazolásnak éreztem idézeteidet. S miért ír az ember? Hogy egy-két szív és agy mégis felfigyeljen két évtizedes erőfeszítésekre.) Komoly árat fizettem ezekért a tételekért. Bizonyára tudod, hogy jónéhány évre teljesen kibillentettek az irodalmi élétből. Még egyszerű lektor sem lehettem. A műszaki osztályon dolgoztam, s őszintén elmondhatom neked: boldogan dolgoztam ott, messze minden irodalmi problémától. Azt a két-három darabot sajnálom legfeljebb, amit azalatt megírhattam volna, ha ott sem kellek, t. i. a műszakin. Mindegy. Ezen túl vagyunk. Tanulmányod komoly és igaz; mégis — valószínűleg - vihart kavar. Sok mindent sért ez az írás. Veszélyezteti például — többek között - az írni-nem-tudók pozícióit is. A vihartól féltettelek. Ezeket az elveket hinni kell, s gyakorolni kell, - felesleges róluk beszélni is. De most már álld a vihart; nagyon nyugodtan, öntudattal. És ne felelj a támadásokra. Ne vitatkozz, ne vagdalkozz. Csak alulmaradnál. Kimondtad, amit akartál. Felesleges bármit hozzátenned. Félreértenek? Hadd értsenek félre. Tanulmányod világos. Aki félreérti, szándékosan teszi. (Különben is - egy-egy esztétikai tétel mindig vitatható. Ismerjük el más állásfoglalás jogosultságát is.)” Illés Endre tanácsai késve érkeztek, de utóbb is, mikor ádáz vitákba keveredtem, intelmei eszembe jutottak. De a replikázásra ezúttal nem adódott lehetőség. Az említett sepregető írásokban sokunkon, Székely Jánoson, Deák Tamáson, Sütő Andráson, Jánosházy Györgyön, Gálfalvi Zsolton, Izsák Józsefen, Hajdú Győzőn s rajtam is jócskán elverték a port. Az Irodalombírálatunk eszmei tisztaságáért, az esszé-vita kapcsán kispolgári mellébeszélést, esztétizálást, szubjektivizmust, az irodalombírálat normatív szerepének tagadását említette. Az „ékszerláda” tartalmáról című, az esszéről és esszévitáról szóló, három számban közölt írás, ugyanebben a gondolatkörben mozog: a lenini értelemben vett pártosság helyett kritikai semlegesség vagy polgári objektivizmus, a szocialista eszmei tartalom rovására az irodalmi színvonal abszolutizálása, esztetizmus, formalizmus, intellektuális finomkodások, s az ég emlékszik, hogy még mi volt a vád és a megbélyegzés bevált módszere: a szerkesztőségekben dolgozó kritikusokkal taglóztatták le a kritikát írókat, a kritikustársakat, akik jobbadán kollegáik is voltak. Én például írásomban történelmietlenül adom elő az esszé természetrajzát, az eszmeiséggel nem törődve keverem az 32 i
