Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Veress Dániel: Erdély soha nem volt Csomorkány (Emléktöredékek Illés Endréről - Illés Endre hat levele)
Veress Dániel Erdély soha nem volt Csomorkány Emléktöredékek Illés Endréről JLJL a a nem könnyen kimutatható, rejtett művelődéspolitikai hatások, szövevényes összefüggések, lappangó ideológiai kísértetek jelenlétét nyomozó irodalomtörténész végiglapozná a marosvásárhelyi Igaz Szó havi „szépirodalmi folyóirat” 1957. évi számainak mintegy kétezer oldalát, meggondolkoztató, távlatos észrevételeket tehetne. Elsősorban eltűnődhetne a szerkesztőbizottság összetételén. A jelzett évi első négy szám első oldalának homlokán ez olvasható: Hajdú Győző főszerkesztő, Sütő András főszerkesztő-helyettes, Gagyi László, Eugen Jebeleanu, Kovács György, Majtényi Erik, Papp Ferenc, Szemlér Ferenc. Az ötödik számtól a névsor bővült és változatlan maradt az esztendő vécéig: főszerkesztő Hajdú Győző, főszerkesztő-helyettesek: Gagyi László, Papp Ferenc, Sütő András, szerkesztő bizottság: Kovács György, Majtényi Erik, Méliusz József, Molter Károly, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő, Tompa László. Nemcsak a beosztás változás - egy helyett három főszerkesztő helyettes - szembeszökő, hanem a névsor „népfrontos” gazdagodása, valamint Eugen Jebeleanu nevének kimaradása is. A szerkesztőbizottság csak magyar írókból állt. A tisztes névsor - kirakat. Meggyőződésem, hogy például Tompa László székelyudvarhelyi magányában akkor látta a folyóiratot, amikor a tiszteletpéldányt kézhez kapta. Tanácsát aligha kérték ki, nem is igényelte. Lehet, hogy többen is csak „csendes társak” voltak. Azonban ami igazán figyelmet érdemel az, hogy a lapból valamilyen pezsgésnyüzsgés szele csapta meg az olvasót. Valahol, valakik — hiszen a némileg fantomi- zálódott diktatúrában a folyóirat „felső utasítások” pórázán járva „szerkesztődött” -, mintha azt akarták volna bizonyítani, hogy történt ugyan ami történt a szomszédban, az előző év októberében, jónéhány író is belekeveredvén a politikai-szellemi terepfelverésbe, de lám itt, Erdélyben él és virul a magyar irodalom, szellemi megújhodással kecsegtetve születnek a művek, élednek, serkennek a gondolatok. Mindez nem puszta látszat volt, hanem valóság. Megrettenés diktálta irodalompolitikai taktika. Engedni egyelőre a szorításon, ilyetén igazolni, hogy felénk a dolgok jól mennek”, sőt egyre jobban. Megjelenik a Korunk új folyama, a Napsugár című gyermeklap, majd a Művészet című színházi-képzőművészeti szemle, ahonnan főszerkesztőként Sütő András s a mészégető kemencéktől a szerkesztői asztalhoz ültetett báró Kemény János írják a munkatársakat buzdító leveleiket. Vagy János bátyánk már az utódlap, az Új Elet-nél volt szerkesztő? Emberöltő telt el, pontosan már nem emlékszem, csak cikk-kérései választékosán udvarias hangjára. Talán szerkesztés alatt állt a Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények is, megannyi jeleként a magyar publikációs lehetőségek gazdagodásának. 27
