Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Olasz Sándor: Vonzások és taszítások (Poszler György könyvéről)

szetes társadalomtörténeti értékekkel. A másodiknak a politika a megvalósulatlan ambíciója. Lényeges irodalomtörténeti háttérrel.” Jóllehet (a legjobb pillanatokban) az élesen konfrontálódó magatartások közös jegye a nemzeti elkötelezettség és a humánum, a magyarság és az emberség.

Márton Áron, Márai, Illyés (a Szellemek és erőszak írója), Füst Milán a hőse a Vonzások című fejezet esszéinek. Utóbbiról olyan portrét fest, melyben a személyes élmények műelemzésekkel ötvöződnek. Érzékenység, értés, megértés - ezek lehetnek esszéírói módszerének kulcsszavai. Ez a szépírói erényekben gazdag esszé Déry Tibor ítélet nincs című önéletrajzi regénye mellett talán a legemlékezetesebben jeleníti meg Füst Milán teátrá- lis, patetikus gesztusait, szuggesztív egyéniségét. Úgy, ahogy a szerző a pesti egyetem padsoraiból látta. Az Őszi vadászat című kisregény elemzése, valamint a Látomás és indulat a művészetben „műhelyesztétikájának” jellemzése kiemelkedően jól sikerült.

A Taszítások című fejezet nem kis meglepetésünkre a Gigászi börtön vagy erőszakos iskola (Adalékok a sztálinizmus irodalomtörténetéhez) után a Kisebbségben szub- jetív kommentárjait közli. Poszler ugyan „metszőén pontosnak” nevezi Németh Sztá- lin-kritikáját, „bennszülött bölcseletére” azonban nem hajlandó fólmentést adni. Irodalmunk profetikus hagyományát látja Németh „Szabó Dezsőhöz kapcsolódó énjében”. (Igaz, a másikat, a Tolsztojhoz kötődőt sem tagadja.) Máshol Németh „kismagyar” koncepcióját ütközteti Babits (és Illyés) „nagymagyar” elképzelésével. Az egyik bezárkózik, az eredeti egységet keresi, a másik kínját és a sokféleséget akarja. Az egják Közép-Európában, a másik Nyugat-Európá- ban próbálja megtalálni a helyét. Ha a Kisebbségben megírásának idejére gondolunk, tán még igaz is lehet ez a tetszetős ellentétpár. Távol áll tőlem Németh alkotói pályája megbicsaklásának, utólag általa is elismert hibáinak védelme. Am meggondolandó, egy félévszázados tevékenység egy-két évét lehet-e kiragadni és külön vizsgálni. Németh Készülődés- és Tanú-korszakát egyáltalán nem a hagyományőrzés, a jellegmentés és a statika, hanem a nyitottság, a kereső, dinamikus magatartás jellemezte. Grezsa Ferenc joggal hangsúlyozta A Kisebbségben-metafo- ra című tanulmányában (Kortárs, 1990. 11. sz.), hogy a röpirat irodalomképe egyetlen zaklatott, kétségbeesett időszakhoz köthető.

Az író már egy-két év elteltével higgadtabban szól a sokat vitatott mű megírására ösztönző kérdésekről. Ezt a változást egyébként a nem éppen Németh László elfogulatlan bírálójaként ismert Németh G. Béla is elismeri, amikor az író Magyar Csillagbeli kétrészes cikkét (Fantomok ellen, Mély magyarság) „a szerző egyik legfontosabb, legátgondoltabb, legmérsékeltebb írásának” minősíti. Németh individuumképét sem szerencsés Babitséval összevetni. Nézeteik két különböző korszakban formálódtak. Másrészt Németh sem valami „kollektív megváltáshitben” bízott, hanem a közösségből kiemelkedő egyéni példában.

Németh László „megfogalmazódó antiszemitizmusa” a Poszler által tárgyalt időszak neuralgikus pontja. „Nem mindig és egész életművében, de ekkor és viták hevében.” Ez a konklúzió Poszler gondolatmenetében abból következik, hogy Németh azonosítja a „zsidókérdést” és a kapitalizmust. Monostori Imre viszont (Minőség, magyarság, értelmiség, Bp. 1994.) olyan Németh-írásokra hívja föl a figyelmet, mint A magyar élet antinómiái („ Zsidóság és kapitalizmus.... ezt a két szót szétválasztanám. Mint szocialista küzdők a kapitalizmus ellen; mint nem-zsidó békét akarok kötni a zsidósággal.”), vagy A reform, melyben az író félreérthetetlenül arról beszél, hogy „nem-zsidó” kapitalizmus is létezik Magyarországon. Németh némely zsákutcás gondolata, félreérthető metaforája ellenére sem beszélhetünk antiszemitizmusáról, hiszen ő mindig magatartást és nem fajt bírált - miként Bibó is tette az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelemben. Másrészt Németh számtalan megnjdlatkozá- sa igazolja, hogy a zsidóüldözést elítélte.

A jobb, a bal és a „harmadik” - a hamis tudat tragikomédiája - ezt a címet írja Poszler a tegnapi népi-urbánus vita mai fanyar töprengései fölé. A régi háborúskodással történeti kérdésként néz szembe, közvetlen, mai tanulságot alig talál. E fölismerés bővebb és árnyaltabb kifejtését éppen a Forrás lapjain olvashattuk Nemzeti Sorskérdések - Nemzeti Létfeltételek címmel (1994. 12. sz.) A két Szárszó, a 43-as és a 93-as összehasonlítása is érzékelteti, hogy a régi kérdésekre adott régi válaszokkal nem lehet mit kezdeni. Egyetértőn hivatkozik (csak ebben) Benedek Istvánra, aki a népi mozgalom megszűnéséről beszélt. Megszűnt, mert a társadalmi alapja tűnt el. Harmadik út sem létezik ma, népiek és urbánusok hajdani nézetel95