Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Olasz Sándor: Vonzások és taszítások (Poszler György könyvéről)
térésének kiindulópontját megsemmisítette az azóta eltelt idő. „A népiek szerint a hagyományos utak, jobb’ és ’bal’járhatatlanná váltak. A kettő között mindegyiktől különböző ’harmadik’ utat kell keresni. Az urbánusok szerint a hagyományos utak közül a ’bal’járható maradt. Csak a tanulságok fényében a célokat újra kell fogalmazni.” Ha ezt a disztinkciót Németh gondolataival vetjük össze, valójában jó néhány érintkezési pontot találunk. Németh a „harmadik oldalon” sohasem kapitalizmus és szocializmus, jobb és bal közötti harmadik utat értett. Minőségszocializ- musa szocializmus volt, következésképpen gondolatrendszere is balodali - igaz, nem úgy, mint a marxista szocialistáké, vagy a polgári radikálisoké. A kötet egyik visszatérő ténymegállapítása, hogy a századvég „átfogó gondolat nélkül maradt”. Kudarcok sorozata után kellene e- lőre néznünk, de ez csak több gondolattal és koncepcióval lehetséges — a romhalmaz eltakarítása után. „Hogy előkerülhessen alóla a nácizmustól és fajfogalomtól le nem járatott nemzeti és a bolsevizmustól és osztályfogalomtól le nem járatott szociáüs gondolat.” Mert az eltorzult álszocializmus megbukott ugyan, a szociális gondolat azonban nem. Ennek az igazi baloldalnak a megtalálása Poszler szerint nem egyszerűen alakváltás, hanem a védhetetlen-lejáratott pozícióból való visszatérés a védhető eredetihez. A lent lévők, a „megalázottak és megszomorítottak” iránti szolidaritás nyilvánvalóan az irodalomból sem szorulhat ki. (Miként erről — e lap hasábjain - nagyon szépen beszélt Vekerdi László.) Poszler a szellemi baloldal magyar hagyományáról joggal idézi Illyés Gyula ma is világító, kristálytiszta sorait: „A jobbol- daliság, a maradiság, a tekintély tisztelete mindig időszerűség; a baloldaliság, az oltha- tatlan firtató és bíráló hév örök. Társadalmi tényezők tekintélyének tisztelete és irodalom oly ellentétesek, mint tűz és víz.” Az esztétika tudós professzora a maga szű- kebb szakterületének esélyeiről meditál a Tételek című fejezet három tanulmányában. Az esztétika mai funkcióit rendszerező esszé egyik legérdekesebb részében (Virginia Woolf nyomán) a művészet keskeny hídjáról beszél: „A parton kell hagyni az eszközök felét. Mert vagy őket kellene a folyóba dobni, vagy bennünket húznának a hullámok közé. A művészetelmélet hídja is keskeny. Látjuk a túlparton a kérdéseket. De itt kell hagynunk az eszközök felét. Mire visszajövünk, a kérdések is megváltozhatnak, az eszközök is használhatatlanok lehetnek. De bizonytalan kérdésekkel és kétes eszközökkel is - a hídon közlekedni kell.” A filológia és esztétika, filozófia között kell járnunk naponta - oda és vissza. Mert a filológiának esztétikai és filozófiai szempont nélkül nincs távlata. Az esztétikának, filozófiának filológiai kiindulópont nélkül nincs alapja. A kritikaírásban (és minden irodalommal való foglalatosságban) az objektiváló-szcientista és a szubjektivizá- ló-esztéticista végletek közötti harmadik lehetőséget, a szintézist ajánlja. A minden mű értelmezésére csodaszerként alkalmazott fogalmi háló szerinte doktrinér illúzió, de a mindenféle fogalmi apparátust elvető műértelmezéstől is elhatárolja magát. Schöpflin Aladárról úja egy helyen: „nyugodt, egyszerű stílusában világosan áttetsző a megalapozott gondolat”. A kijelentés természetesen Poszler Györgyre is érvényes. Axiomatikus tömörséggel fogalmaz, de nem a megfellebbezhetetlen igazságok birtokosaként. Gyakran a kételyeit, bizonytalanságait is elárulja, mert érzi, új, másféle világkorszak elején vagyunk, s ennek értelmezésekor korábbi, sikerrel alkalmazott fogalmaink — a dolgok megnevezését szolgáló nyelvhez hasonlóan - csődöt mondanak. A Vonzások és választások című Goethe-regényre utaló kötet kitűnő kalauz a századunk etikai, művészeti, eszme- és irodalomtörténeti kérdéseiben eligazodni kívánók számára. {Liget) Olasz Sándor 96
