Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Varga Mihály: Forrásvidék (2)

Varga Mihály

Forrásvidék (2)

A

iTXz előzőekben a megalakulás, a lapalapítás nem éppen sima útjaira emlékeztünk. Sajnálatos módon egy név kimaradt a felsorolásból azok közül, akik bölcsességükkel, taktikai képességükkel jó szolgálatot tettek a folyóirat érdekében. Sántha György (akkor éppen mellőzött) költőről van szó, aki 1968 őszén - az indulás előtt - ezt mondta nekem a Nagytemplom sarkánál: „Te, ezeket át kell vágni! Vagyis arra gondolok - tette hozzá -, hogy úgy kell mindent csinálni, mintha ők találták volna fel a spanyol-izét. Érted? Vagyis adjad alájuk a lovat, és megy minden a maga útján!” Bevallom, megfogadtam a tanácsát. Néhány példa erre:

Volt akkoriban egy Dékány Kálmán nevű, Hollandiában élő költő, „idegenbe szakadt hazánkfia”, aki érdeklődött a Forrás iránt. A megyei párttitkár megtudta valahogyan (miként fordulhatott elő ilyesmi?), hogy tartja velem a kapcsolatot a „reakciós disszidens”, és kérdezte: „Te ezt hogyan gondolod?” Mire én, taktikából: „Nézd, hátha megtudunk tőle valami hasznosat!” Tetszett neki az ötlet, maradt hát a baráti, gyümölcsöző kapcsolat. (De hogy kitől, hogyan, miként, honnan tudták meg azt, hogy a kiváló szellemiségű kolléga a lakásomon volt egész napon át, ma sem tudom.)

Egy másik példa: Taiján István - azóta elhunyt - kollégámmal Szlovákiában, Stószon jártunk félhivatalos látogatáson 1968-ban. Az indulás előtt behívattak a megyebizottságra. Az illetékes előadó (nem a főnök, nem is az ideológiai alfonök, csak egy incom-fancom előadó) ezt mondta: „Szlovákia?” - „Igen.” - mondtam egyértelműen. Mire ő: „De ott forrong a levegő.” (1968 nyarán volt az eset.) Mire én: - „De Pista, ott legalább nem fázunk, ha forrongás van!” (Nem vette a lapot.)

* * *

Történt egyszer, 1971 őszén, hogy csengett a telefon: menjek a bizottságra. Mentem is tüstént, morogva. Ott az „új seprő jól seper” új ideológiai titkár. Mondja: „Te egész hülye vagy? Ki akarod kezdeni Garai Gábort?” - „???” - csodálkoztam. Mire indulatosan folytatta: „Te marha, tudod te, hogy Garai Aczél György egyik legjobb barátja?” Leesett a tantusz. Ugyanis élt Kalocsa környékén egy Simon Zoárd nevű zseniális kritikus, akivel megegyeztünk: minden számba ír egy könyvkritikát, elsősorban a Kossuth-díjasokról. így került sor a fiatalon magasan díjazott rendszerbarát költő, úgymond, „kicsinálására”.

Nos, nem tudtunk megegyezni, mire két-három nap múlva csengett a telefon. A pártközpontból hívtak. (Akkor magunk között így mondtuk: Fehér Ház.) Molnár Ferenc osztályvezető - későbbi kulturális államtitkár - hívott: menjek gyorsan Budapestre.

Persze, hogy mentem, sietve. Azzal kezdte, mint a megyetitkár: - „Megmarhul- tál?” Visszakérdeztem: — „Miért? Garai jó költő?” — „Egy fenét! — így a válasz. - De az Aczél barátja, nem érted?”

79