Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Kilencven éve született József Attila - Lengyel András: Az „elrejtőzött világegész” keresése (József Attila gondolkodói alkatáról)

fejleményben, hogy József Attilánál a „környező dolgok szimbolikus jelentőséget kaptak”, s a költő minden eléje kerülő apróságot így értelmezett, valójában csak a pszichoanalízis értelmezési mintáját követte. (Egy ilyen lehetőséget, a pszichoanalízis logikáját jellemezve, láttuk, már Wittgenstein leírt.) Ez, közvetve, kiderül Ignotus Pál emlékezéséből is. O ugyanis, egyik szanatóriumi beszélgetésüket fölidézve, így számolt be a költő önértelmezéséről: „Nem látod, Attila, hogy amit naphosszat összebeszélsz, annak a világon semmi értelme?” Mire a válasz: „»Van, az álom nyelvén«, hajtogatta.” (KJA 2: 980.) Azaz, tünetei produkálásakor - saját értelmezése szerint - pszichoanalitikus „álommagyarázatokat” produkált. Az analitikus logikának ez az érvényesülése, persze, eleve fóloldhatatlan helyzetet teremtett, hiszen eközben József Attila egyszemélyben volt a súlyos lelki problémáival küszködő neurotikus személyiség, s az önmagát szenvtelen racionalizmussal értelmező (ön)anali- tikus. Ebben az önmaga ellentétébe — irrealitásba — átcsapó végletes racionalizmus mutatkozott meg, s így a dolgok lényegéhez tartozó „csilló véletlen” már eltűnt gondolkodásából (a modern természettudományok a „véletlen” elismerésével érik el eredményeiket), hogy már minden lényegessé, sőt szimbolikussá váljék.

5.

Vannak (vagy talán csak voltak), akik József Attila analízisbe kerülését tragédiája kiváltójaként kezelik. Szántó Judit emlékezésében (1986 92. , 102) éppúgy fölfe- dezhetők ilyesféle elemek, mint Révai József (1974. 74. , 151.) érvelésében. Ez, bár nem teljesen alaptalan vélekedés, egyoldalú - túláltalánosított - vélemény; olyat is a pszichoanalízis számlájára ír, amely eleve megvolt, sőt hangsúlyos volt József Attila gondolkodásában. Az adottságok látszatok ként való kezelése, a dolgok mögötti keresése szinte kezdettől jelen volt beállítódásában. Jellemző tény, hogy a versírást például már 1926-ban, egy Gáspár Endréhez írott levelében, problémamegoldásként fogta fel: „Ha kezembe veszem a tollat, tudom, hogy pontosan megoldandó matematikai egyenlet előtt állok, s hogy ezt a vállalt, illetve szervezetem és fene tudja, milyen erők által diktált stúdiumot a legpontosabban kell megoldani.” (JAVL 121.). Később pedig e vonása még inkább elmélyedt; utolsó éveinek egyik legközelebbi tanúja, Ignotus Pál szerint: „minden »rendszer« izgatta, minden jelenség rejtvényként meredt eléje, melyre fogalmazást és magyarázatot kell találnia. A világegyetem személyes ügye volt; s személyes sérelme, szégyene és kiheverhetetlen kudarca, hogy nem talált »rendszert«, képletet, mely vele való viszonyát kielégítően, biztonságot- adóan megvilágítaná.” (KJA 2: 976.) Gondolkodásának ezt a vonását a pszichoanalízis gyakorlata (s főleg: tudatossá válása) inkább csak „befelé”, önmagára fordította, semmint létrehozta. Megléte eleve meghatározónak tekinthető, hiszen analitikus fordulatának is ez az (élethelyzetére adott, azt ellensúlyozni hivatott) reduktív logika volt a gondolati bázisa. Nem véletlen, hogy az az univerzális világmagyarázat, mely leghosszabban uralta gondolkodását, sőt különféle (egymással is polemizáló), hol gyengébben, hol erősebben jelenlévő formában szinte egész fólnőtt életét végigkísérte, a marxizmus, maga is reduktív logikájú magyarázó elmélet. Ez is (ahogy a pszichoanalízis is) a gyanú (egyik) hermeneutikája (Ricoeur); lerombolja a látszatokat, hogy egy mélyebben fekvő, stabilabb összefüggésrendet teremtsen. Ez a konsti- tucionális kettősség József Attilát mindvégig jellemezte; nemcsak a „leálcázás”, de a valóság új alapokon való megkonstruálása is ismétlődően kimutatható. Ez húzódik végig pszichoanalitikus érdeklődésén is. S ez összhangban is volt a pszichoanalízis freudi koncepciójával. Freud ugyanis - mint Ricoeur írja — „azt akarja, hogy az ana69