Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Tornai József: Pedig föllázadni végre…; Ifjú pár hajnalmadár-éneke (versek)
és néha én leszek a szörnyed is, hogy megtudjam: vannak-e könnyeid hétköznapi mosolyaid alatt? „Mert sose fogtalak, örökké tartalak.” A férfi: A szirmok hullnak, - nem virág vagy nekem, hanem a Kezdet, jaj, mi lesz velem? Mi lesz velem: tengerem és aranylón elém-nyújtózó tengerpartom, hol szépségedben elvesztem magam, hajótöröttként vérezve s boldogan? Szépséged, e kristály-felhő, amit hosszú sugár-penge vakít ragyogva-úszó néma tömbbé, véremben válik most gyönyörré s Életfává a közted és köztem születő száz és száz időben. Együtt: Mi lesz velünk, mi lesz velünk? Egybefonva, monogram-betűk, a világ le-föl lengő köpenyére varrva, lebegünk a hajlott-kardú virradatba s mire megszólal a hajnalmadár, mire megszólal a hajnalmadár, vágyunkban bomlott zenét talál, vágyunkban bomlott zenét talál, vágyunkban bomlott zenét talál.
