Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Kilencven éve született József Attila - Lengyel András: Az „elrejtőzött világegész” keresése (József Attila gondolkodói alkatáról)
, 31-32.). Talán nem véletlen, hogy e törekvésében maga a kései Heidegger is jórészt a költészetre támaszkodott, a költészetből nyerte inspirációit. 4. József Attila metafizikája, mint Tverdota György kimutatta, jórészt 1928 és 1930 között formálódott ki, az 1931-es Irodalom és szocializmus, mely egy ponton túllép az 1928-30 között létrehozott rendszeren, lényegében érintetlenül hagyja magát a metafizikát. Az az egy pont azonban, amelyben az Irodalom és szocializmus lényegileg különbözik előzményeitől, hosszabb távra meghatározó lett. Istent ugyanis „tár- sadalmasította”, Isten helyére, rendszerében, a létező világ társadalmi valóságát állította. S ezzel, ha elvont és általános formában is, bevonta rendszerébe „a társadalomnak valóságos összefüggéseit” (JAÖM 3:95.), a „valóságos világi (kozmikus) összefüggéseket”, a „társadalmi ellentéteket” (JAÖM 3:91). Igaz, az Irodalom és szocializmusban mindezekre csak utal, írásának nincs valóságos szociológiai dimenziója. Mégis pozíciójának ez a megváltozása hosszabb távra messzemenő következményekkel járt, egész logikája átalakult. Az abszolutum a marxizmus világmagyarázata lett számára; egy az arisztoteleszi-pauleri istentételezésnél lényegesen konkrétabb, megfoghatóbb, de önmagában is meglehetősen bonyolult és ellentmondásos, az elemzésekből ki-kicsúszó entitás. Ez a lépés pedig kettős problémával járt. Verseit, saját elvei szerint, hozzá kellett igazítania a valóság új, s immár egyedüli helyesként kezelt értelmezési gyakorlatához. Féjáék, a folszínen megrekedve és személyes sérelmektől is vezéreltetve, ezt kifogásolják. (Hogy a versek új változatai jobbak-e, mint a korábbi változatok voltak, külön kérdés; gondolatmenetünk szempontjából mellékes.) A marxizmushoz való csatlakozásnak azonban lett egy ennél súlyosabb következménye is. A marxizmus ugyanis, amely a makrovilág univerzális magyarázatát kínálja híveinek, a harmincas években is csupán különböző, egymással rivalizáló értelmezések sorozatában létezett, József Attila saját Marx-értel- mezése pedig szükségképpen csak az egyik ilyen értelmezés lehetett. Éppen azt nem hozhatta meg tehát számára, amire a legnagyobb szüksége volt: valódi abszo- lutumot, amely a közösség konszenzusa révén (is) él, amelyet úgy fogadhatott volna el, hogy ebben az aktusban egyetértésre, igazolt bizonyosságra talál. Sőt, tudjuk, nemhogy egyetértés nem fogadta értelmezéseit, de szinte kezdettől vitába keveredett, majd elutasításra talált. Ezeknek a vitáknak a tartalmi ismertetése (amely megmutatná a makrovilág József Attila-i értelmezését), persze szétfeszítené e tanulmány kereteit; itt most sem hely, sem szükség nincs tárgyalásukra. De a tényt magát szem előtt kell tartanunk, mert József Attila énazonosságának bizonytalanságát növelte, belső kiegyensúlyozatlanságát fokozta. Sőt, új formában megismételte régi kettősségét; a stabilitásvágy és az instabilitás kettőssége újra reprodukálódott - miközben a régi behízelgően kedves vagány szerepét (a Vágó Márta-szerelem során) föladta, új, „felnőtt” szerepével pedig nemigen volt sikere. Ez a helyzet, érthetően, a makrovilágról a személyes mikrovilág történései felé vonta, s így az évek során megteremtődött gondolkodásában a makromagyarázatot kiegészítő és korrigáló pszichoanalitikus fordulat lehetősége. Sajnos, egyelőre nem tudjuk pontosan, e fordulat mikor és hogyan következett be. A kutatás általában 1931-re teszi József Attila analízisbe kerülését (vö. Szabolcsi Miklós 1992. 515.), s ezt állította maga az analitikus, Rapaport Samu is. Legutóbb azonban Valachi Anna meggondolkodtató érveket hozott föl annak bizonyítására, hogy mindez már jóval korábban, 1929 karácsonyát követően elkezdődött (Valachi 65
