Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Kilencven éve született József Attila - Lengyel András: Az „elrejtőzött világegész” keresése (József Attila gondolkodói alkatáról)

szét alkot.” (JAÖM 3:48.) Abszolutumokat teremt tehát (hogy az őt inspiráló arisz- totelészi-pauleri terminológiával éljünk), - méghozzá három síkon (logika, mítosz, művészet) is.

Nyilvánvaló, hogy költőként József Attila számára a harmadik abszolutum, a műalkotás volt az igazán érdekes: írásai — szándékai és tendenciájuk szerint — erről szólnak. De hogy megalapozza a műalkotások tárgyalását, ő is „valóságbölcseletet (metafizikát)” csinált, s így értelemszerűen a „valóságról” is beszélt. A Babits-pamf- let pl. ezért eleve egy valóság-műalkotás kettősségben mozog. Egy helyen pedig tételesen is kimondja: „a műforma magának az emberi ihletnek tárgyiasult ereje, a valóság-alak pedig az isteni ihleté. [... ] A valóságot elemezvén Istenhez jutunk, a műnél az ihlethez” (JAÖM 3:58.) Ennek a logikának az eredményeként a műalkotást, mint „határolt végtelenséget” tudta fölmutatni, amely „a szemlélhetetlen világegész helyébe szemlélhető műegészet alkot”. (JAÖM 3:58.) Nem tudott igazi magyarázatot adni azonban a vonatkoztatás másik elemére, a valóságra. így, e korszakának legkidolgozottabb rendszerében, az Irodalom és szocializmusban - aligha véletlenül - ahogy Tverdota György hja: „leemelte istent trónusáról, a paule- riánus-arisztoteliánus metafizikája csúcsáról, mivel »belőle, általa semmi sem érthető meg«”. (Tverdota György 1982. 560.) S ekkor - 1931 elején-már így látta: „... a létező világ végső mozzanata, melyből minden megérthető [... ] a matériának meg a formának az egymásban valósága, a potenciának meg az aktusnak az egymásban léte, vagyis a létező tevékenykedőnek a saját tevékenységével való dialektikus azonossága - végső fokon a világegész”. (JAÖM 3: 90). Azaz: isten helyébe a Hegel módjára, ellentétek egységeként fölfogott világegészt állította. Ezzel a „létező” ellentmondások kezelésének egy meglehetősen elasztikus, de éppen ezért sokrétűen alkalmazható, szűkíthető-tágítható eszközére tett szert.

Ez jelentős fordulat; mögötte ott van új politikai orientációja, a marxista szocializmushoz való csatlakozás. De elméletileg mindebből alig valami érzékelhető; legyen bár a világegész alanya az „isten”, vagy a „létező tevékenykedő”, magáról a világegészről csak metafizikusán tud szólni. Ami bizonyos: változatlanul elfogadja Arisztotelész és a nem hivatkozott, de meglehetősen jól kiaknázott Pauler Ákos előfölte- vését: „a létező világban is kell legyenek olyan végső mozzanatok, amelyekből az egész [ti. nyilván a világegész] megérthető.” (JAÖM 3: 89.) S alapelve, „elméleti tétele”, melyet érvelése során fölhasznál, szintén változatlan: ez „a végtelen regresz- szus lehetetlenségének elve” (JAÖM 3: 89.) Ezekre építve megalkot egy azonosságsort, amelynek elemeit - a dialektika integrálása révén, alkalmazott logikája szerint - transzformálja egyik alakjából a másikba (ahogy egyébként a matematika is teszi). A „létező világ végső mozzanata” szerinte egyenlő a „valósággal”, a valóság pedig „végső fokon a világegész”. (Vö. JAÖM 3: 90. , 91.) A világegész ugyanakkor, egy másik aspektusból „a valóság különös lényegeinek egyetemes lényege” (AJÖM 3: 93.). Ám a valóság egyben „formás” is, a „formás valóság [pedig] különbözőnemű- ek folytonossága” (JAÖM 3: 97.). A „valóságos világnak” természetesen „összefüggései” vannak (amelyeket a műalkotásban a nem valóságos tények valóságos összefüggéseivel is ki lehet fejezni [JAÖM 3: 97. ]). Ám, ami igazán fontos: úgy látja: „A világot elnyelik elemei; a világegész nem szemléleti”, azaz nem lehet szemlélni, nem lehet szemléletileg megismerni: „valóság mögötti tény” (JAÖM 3: 97.). A „szemléletünk elől elsikkadó valóság” csak a műalkotásban válik szemlélhetővé; s ez teszi lehetővé „a valóság mögötti tény”: „az elrejtőzött világegész elemzését” (JAÖM 3:95.).

Am a műalkotás, ha valóban műalkotás, „a valóságos társadalmi, világi összefüggésekből alkotódik” (JAÖM 3: 96.). Következésképpen a műalkotás létrehozójának valamiképpen a létrehozás folyamatában valahol meg kell ragadnia ezeket az ösz- szefüggéseket (is). A „valóság különös lényegeinek egyetemes lényegét” pedig csak —

63