Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Kilencven éve született József Attila - Lengyel András: Az „elrejtőzött világegész” keresése (József Attila gondolkodói alkatáról)
Lengyel András Az „elrejtőzött világegész” keresése József Attila gondolkodói alkatáról „[...]e léha, locska földön szorongva keresek bizonyosabbat, mint a kocka” (József Attila: Eszmélet; változat) kJ ózsef Attila életművében és pályájában - régóta tudható - van egy sor éles gondolati váltás, amelyre a kutatás mindeddig nem adott kielégítő magyarázatot. Ez bizonyos értelemben érthetetlen, hiszen a kortársak jó néhányszor utaltak e problémára, s többen is kiemelték a költő gondolati „álhatatlanságát”. Ismeretes, hogy Féja Géza már 1931-ben, az Előőrsben Szélkakas költők címmel értekezett róla (újraközölve: KJA 1: 208-211), s mint egy véleményeit váltogató költőtípus példáját emlegette: „Ezek az ifjak [... ] fölfedezték a sokarcú verset, azaz megverselnek egy dolgot 3-4 féle hangnemben, készítenek róla marxista, nacionalista, kisagrár és egy semleges szólamú verset. A változatok azután bekerülnek a belső zsebbe, s hogy melyik kerül elő legelőször, az attól függ, hogy mit parancsol a konjunktúra. De idővel előkerülnek a többi változatok is, mint többek közt József Attila példája mutatja.” (KJA 1: 209.) S mindjárt dokumentálta is állítását az Akácok változatainak bemutatásával. Ugyanezt a verseket is átalakító váltást kifogásolta - más oldalról, más frazeológiával, de rokon érveléssel - Fenyő László is a Nyugat 1931. június 16-i számában. O egyebek közt azt nehezményezte, hogy az egyik József Attila-vers, a Dörmögő mint „mindközönséges »polgári« vers jelent meg évekkel ezelőtt egy polgári lapban”, ám új kötetében a költő már „proletárköltészetet” csinált belőle, kicserélve a vers karakterét meghatározó jelzőket. (KJA 1: 219.) Azaz, ahogy általánosítva is kimondta: a Jelzők csereberéjével és a megrendezettség egyéb külsőséges eszközeivel közös szemléleti-nevezőre hozza verseit” (KJA 1-220.); „ha úgy érzi, hogy eszmei mondanivalójának javát szolgálja: megalkuszik a költészet rovására.” (KJA 1: 219.) S nagyon jellemző, hogy 1932 februárjában egykori szerzőtársa, Fábián Dániel is „az igazán kiváló - bár két szövegű - proletárköltőként” emlegette (KJA: 1- 230.). Féja, Fenyő és Fábián, persze, bírálatuk írásakor éppen „perben, haragban” voltak József Attilával, a személyi motiváció kimutatható náluk, negatív minősítéseik tehát ad hominem is magyarázhatók. Nagy Lajos azonban alighanem más eset, s ő is hasonlóképpen, sőt, ha lehet, még élesebben fogalmazott. Budapest Nagykávéház (1936) című regényében a József Attiláról mintázott Gerléit jórészt éppen váltásaival jellemezte. Regénye egy helyén egy folyóirat alapítását meséli el, s eközben a lap névadóját, Gerléit így mutatja be: „Lett tehát a cím Északi Fény. Hát kissé túl53
