Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Kilencven éve született József Attila - A téridő koordinátái (Sándor Iván beszélgetése Wallesz Lucával)

ból.24 25 Anyámat bújtattam én, s ez a Zsuzsi is ott volt vele egészen 1944 novemberétől karácsonyáig. Akkor kapott a padlás egy belövést, éppen ott, ahol az én kis szobám volt. Akkor mentünk le megbújni ebbe a kis sufniszerű szenespincébe. A Zsuzsit is vittük. Mindent megosztottunk vele. De úgy látszik, azt nem nézte jó szemmel, hogy a kutyámnak odaadom a paprikáskrumpli részemet. Különben is a bújkálástól már olyan idegállapotban volt, hogy felugrott és azt mondta, hogy föl- megy, följelent a nyilasoknak. És fölszaladt...2

24 Emlékezetem nem mondható hitványnak. Ez regényhez is, esszéhez is szerencsés adottság. Valójában a most befejezett regényem, az Átváltozások kertje időkezelésének és a mai regény egyik poétikai lehetőségéről kialakult nézeteimnek a demonstrációja lehetne az, hogy nem emlékszem arra, amiről Luca itt beszél. Azt mondja, hogy 1944. november 16-án, az Óbudai téglagyárban én vezettem volna át Gyenes Gittát egy olyan csoportba, amit aztán valamelyik követség (a svéd vagy a svájci) a védleveleivel oltalmába vett. Az, hogy ez akkor -állítólag — egy életet jelentett, vagyis nem pusztán egy mai szemléletmód, illetőleg egy prózapoétikai elv demonstrációjára alkalmas mozzanat, amely elv szerint minden sorsvonalnak több változata lehetséges, s valójában nem tudjuk, hogy az, amit mások cselekszenek, illetőleg magunk teszünk, miképpen befolyásolja a magunk, illetőleg mások sorsát, nos azt hiszem, ez további meditációs anyag a regényírónak a még hátralévő éveire.

25 Nem tudom, hogy a beszélgetésünk miért itt szakadt meg. A kerti fák azóta húsz évvel többet éltek meg.

52