Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Tornai József: Pedig föllázadni végre…; Ifjú pár hajnalmadár-éneke (versek)
csak a kényszer kötöz itt. Ki akarta, hogy szülessél s félig angyal-állatot, ki szőtt egybe s e kevert vér mért lett örök állapot? Évezredek írják-mondják: Isten álmodja utad, fújd a dicsőítő zsoltárt, káromkodnod nem szabad. Pedig fóllázadni végre, szertekiabálni: rossz ég és föld elrendezése: így kell üdvözülni most. Kérdezhetik: mire jó, ha kimondod: nem csapsz be, ég! - mintha szavad varázs volna, s titkát föltárná a lét. Tartsd a sötétségbe mégis tavasz-fáklyádat; ne bánd, hogy lehullsz majd, mint a gébics, mikor az év télbe vált. Igaz: nem foghatsz ki rajta, legalább lássa szemed: amiben körözöl, csapda. Ne táplálj agyrémeket! Őrültek közt állj nyugodtan s bölcsességnek azt se vedd, ha sűrűdő alkonyodban ér egy-egy fény-lehelet. Ifjú pár hajnalmadár-éneke A nő: Jaj, mi ez szívemben, istenem, ez az Én-kilobbantó szerelem, mik bennem ezek a részeg, sejtemig-érő remegések, ez a hajnal-kettőző ébredés? Megérint egy távoli kéz
