Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Kabdebó Tamás: „33” (emlékezés)

ban kimentek oda, s augusztus végén tértek vissza Bajára. Természetesen a rokonság is ki-kilátogatott, kezdetben D. Géza, az öreg pátriárka is, majd a kedveltebb barátok, üzleti és egyéb vendégek. Odakint szakadatlanul halásztak, pecáló, varsa, dobóháló, csuha és fenékhorog voltak állandó szerszámaik. Apja, ugyanitt, télen vadászott is.

A gondolat, hogy a háború utolsó hónapjait itt vészeljék át négyen, illetve Teréz nénivel és a szakácsnővel öten, logikus volt addig a pontig, míg a magyar honvédség védővonalat nem ásott a szigeten. Történt ez Horthy kiugrási szózata előtt, alatt és után, miközben német ballonosok „őrizték” a hajózást és csillogó-villogó angol-amerikai repülőgépek húztak el fölöttük.

A nyaralónak négy nagy és egy kis szobája volt, s bár volt fürdőszoba is, benne folyóvíz, kezdetben nem volt. Régente még a Duna vizével is lehetett fózni („a közepéről meríts!”) később már csak a tíz méter mély kerekes kút vizéből, félre-félrepöcköl- vén a vödör szélére kapaszkodó oktondi békát. Petróleumlámpa világított, egynek csaknem állandó helye volt a széles, oszlopos tornácon, egy másikat a külső falra lehetett akasztani, hogy bevilágítsa az emeleti erkélyt. Bent is lehetett fózni, de a nagy tésztagyúrások a nyárikonyhában mentek végbe (kinek jutott akkor eszébe kész tésztát használni a halpaprikáshoz!) még az igényes hallevest lábon álló bográcsban főzte a fiú úrapja.11

1944 novemberében, az oroszok közeledtére a szigetbeli németekből egy kis csapat - szárazföldi patkányok -, megkérték Kamárt, hogy átevezne-e ővelük, saját csiklijével, „a feketeerdei partra”, vagyis keresztül a felduzzadt Véndunán. Megtette. Egy másik csapat ezt úgy hálálta meg, hogy elhajtotta Kamárék egyik lovát (a kettőből) és egyetlen tehenüket. Nem őket, hanem egy harmadik csoportot érte a végzet: a parthoz érő oroszok fölrobbantották a szigeti patikusvillát, amiben laktak, lévén az lőszerraktár is. Ugyanakkor hajnalban, egy akna átszakította az ő házuk tetejét és ráesett apja üres ágyára. Lóhalálában pakoltak fel a stráfkocsira mindent — ötödmagukat -, s ahogy az Jolántól, muraközi-nóniusz félvértől kitehet, szaladtak be az erdő közepében lévő erdészházba. A villát a háború után Kamár apja rendbehozta, berendezte nehéz tölgyfabútorokkal, melyeknek rusztikus keménységét a támlák által formált és a lócák oldalába vágott szívek enyhítették. A szilvafa termése 1948-ban tetőzött, 1947-ben akadt meg a legnagyobb ponty a dobóhálóban, mely év tavaszán az érsekcsanádi rév felett rostokoló, már-már elrozsdásodott hajóroncsot is kiszedték.

A villa utótörténete így foglalható össze. Államosítás után kézbevette a Kecskeméti Tanács, kibővítette, s ma tízszobás üdülő, gondnokkal, könyvelővel, megyei adminisztrátorokkal. „Repi hely” - ritkábban vadászház -, hol a letűnt rendszer nagyjai és üdvöskéi: Kádár, Aczél, Pozsgay is megaludtak.

11 Augusztus 20., Szent István napja, volt a nyár, s a villa évenként visszatérő nagy ünnepe. A család két Istvánjából a fiatalabbik, az utolsó években, már csak tartalékos tisztként volt csak jelen. A fánkokban több egypengős és egy Szentistván ötpengős bújt meg, a rántottharcsa, egyízben a szivattyúház alatt fenékhorgon fogott tízkilós derekából tellet. Saját bort ittak és saját termésű görögdinnyét ettek, mi a mély kútban hűlt egy szákban, leeresztve.

A villát, természetesen, 1949-ben államosították. Előtte 1946-49-ig ismét családi nyárilak volt.

26