Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Kabdebó Tamás: „33” (emlékezés)

Később, még kétszer-háromszor fölemlegette ezt a véletlen önbecenevet, aztán napirendre tért felette, s az osztálytársainak is elfelejtették. Merthát akadt más újság (lehetett csetnyik és usztasázdit játszani, énekelni, hogy „visszajött már Délvidékünk, visszaadta Horthy nékünk, vigyázott mireánk”, a tanítók közül többet „vitézzé” avattak stb.). Ki törődött egy elírt névvel? Ő törődött. Vállalni kezdte a véletlent, s ezentúl (csak magának) így hívta önmagát.

Ezek szerint Kamár a tutajon pecált, a fogott snicigeket Merwald bácsinak adta, ki föltűzte azokat csalinak, csukázóira. A keszegeket a fiú fűzfahajtásra fűzte és hazavitte. Aztán észrevette, hogy egy kislány figyeli. A lánynak kerek arca volt, rövid fekete haja, formás keze-lába, széles mosolya. Pestről volt lent nyaralni rokonoknál. Merész volt, lejött a tutajra, figyelte a fiút, majd bemutatkozott. Nyilván nem volt helybeli játszópajtása, unatkozott szegényke. Kamár a kezét nyújtotta, lángvörösen elmotyogta a nevét és zavarában nem értette meg a lányét. Holott annakelőtte már sok lányt ismert, elsősorban unokatestvéreit, illetve a különtornákra járókat, sőt, az elemiben is volt néhány fruska, mint pl. a copfos K. Judit, egy orvos nagyszemű lánya. De ez a klubi lány más volt, mert az ő társaságát kereste. Bár el-elnevette magát, nem viháncolt, nem röhögéséit, hanem komolyan beszélt vele. Nem babázott és a ruháival sem kérkedett, hanem őt kérdezte, szépen, komolyan, hogy mit csinál, mi érdekli? No igen, egy kicsit csalunk most az idővel. Nem az első elemista, hatéves, hanem a negyedikes, a tízéves gyerekről van szó, ki kifelé „nőgyűlölő”, befelé azon álmodozik, hogy nagylányok, amolyan tizenhatévesek, ölbe vegyék.

A hatéves gyerekkel közben történik még valami, egy eseménysorozat, melynek csak — ígéretünk szerint — a pozitív oldaláról beszélünk most. Kishúga születik november elején. Örömteli esemény. Ám elkövetkezik a karácsony és az édesanya nincs közöttük még. Kistestvérét dajka szoptatja. Boldogan csügg — kis kerek alma — a nagy emlőkön. A kriszkindli fantasztikusan gazdag. Merklin gőzgép, kisbicikli, bábszínház, könyvek garmadája. Jön a tavasz és Kamár így fejezi be az esti imát: „Hozd vissza őt a tengerről és rendezd úgy, hogy sohase haljak meg.” Egy hittanórán kidolgozta már, ugyanis, hogy azoknak, akiket élve ér a végítélet napja, sohasem kell meghalniok. Ez a kívánság még teljesülhet, az előző aligha. A kíméletességre berendezkedett rokonság eltitkolja a valóságot, amit Kamár, sok hónappal később, egy partecéduláról olvas le.

A Liszt Ferenc utcai házba sok ember bejáratos. Először Bője jön, anyai nagynénje, elvirult szépasszony, ki egy állandó udvarlót vonz, B. főhadnagyot. Lengyel katonatisztek is föltűnnek a városban, egy náluk van három napig, s csorog szeméből a könny, amikor a rádió eljátssza a lengyel himnuszt. Jönnek a nagyszülők, mindkét részről; halvacsorákra apja bátyjai, unokatestvérei, születésnapokra saját barátai. B. Pestre utazik, megérkezik Teekém, kiből idővel kismama, második feleség lesz. Az autót Gottlieb bácsi, a gépész javítja, a mosókonyhában Balatoni néni ügyködik, a hatalmas „kredencet” megtöltik tartalékokkal, mert az újságok lapjaiból kilép a háború. Kamár apját nem hívják be, mert Kárpátalján a védővonal építésénél segít. Vadászpuskái mellett most pisztolya is van, egyszer használja, lelő vele egy veszett kutyát.

A házban vaskályhák és egy nagy cserépkályha szelidíti a telet. Történik 1944 decemberében (Kamárék már nincsenek ott), hogy az oroszok elfoglalják a várost, be- 10

10 A csónakmester alakját részletesebben megrajzolja a szerző' a Merwald című novellában. (Amonnan, Debrecen, Csokonai Kiadó, 1992. 104-108. lap.)

24