Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Dankó Imre: Hősének a szabadszállási Petőfiről (Tóth Sándor: Petőfi és szülei)

tönzést tudott adni a fiatal, az induló helyi kutatóknak a színvonalas, a mai tudományosság igényeinek megfelelő' munkához, mint például a kunszentmiklósi Illyés Bálintnak is adott.

A Kiskunságra, a kiskunokra vonatkozó történeti-helytörténeti, néprajzi; egyáltalán: társadalomtudományi kutatásoknak a kezdetektől fogva volt egy bizonyos, tiszteletreméltó „Petőfi vetülete”. Nagy költőnk születésének és halálának tisztázatlan körülményei időnként fel-feltámasztják a „Petőfi-kérdést”, mind a születését, mind pedig halálát illetően. Jelen esetben nem erről van szó. Tóth Sándor hosszú-hosszú idő óta figyeli a Petőfi irodalmat és gyűjti egybe a Petőfivel, Petőfi családjával, szüleivel és rokonságával, a szabadszállási Petőfi-kultusz- szal foglalkozó, illetve az ezekkel a kutatási körökkel bármiféle módon kapcsolatba hozható, esetenként mégoly jelentéktelennek is látszó szabadszállási adatokat.

A Kiskunságban mindenütt élő Petőfi hagyományokkal találkozhatunk még napjainkban is. A kiskunok nemcsak Petőfi szívébe lopták bele magukat, hanem az ő szívükbe, közgondolkodásukba is erősen, mindenki másnál erősebben befészkelte magát költőnk. Hogy csak egy példát említsek: jómagam is találkoztam például gyermekkoromban olyan szentmiklósi emberekkel, akik lakodalmakkor, vagy egyéb hasonló jeles alkalmakkor elszavalták - természetesen könyv nélkül - Az Apostol-t, vagy a János Vi- téz-t.

Ezek a hagyományok, százados kötődések fokozottabban éltek és élnek még ma is Szabadszálláson, mint bármely más kiskun helyen. Szabadszállás, ez a jeles kiskun városka, abban a tudatban élt és él ma is - és ezt a tudatot adja át gyermekeinek -, hogy Petőfi Sándor inkább az övéké, a szabadszállásiaké, mint akármelyik kiskun helységé. Bár a részleteket elfelejtették, de azt tudták és széltében-hosszában mondogatták, hogy Petőfi szülei Szabadszálláson „szedték meg magukat”, kiárendálva szinte az egész szabad- szállási határt, meg minden mészárszéket, fogadót a környéken is. Annak is biztos tudatában voltak, hogy Petőfi Sándor Szabad- szálláson született; hacsak - mondta vagy negyven évvel ezelőtt nekem egy jó öreg szabadszállási polgár - a Petrovics István nem bolondult meg és a várandós feleségével nem vágott neki valamiféle útnak télen, fagyban, hóban meg minden más kényelmetlenségben, veszélyben. De hát ilyesmire a szabad- szállásiak képtelennek tartották Petőfi szüleit, következésképpen, Petőfi Sándor Szabadszálláson kellett, hogy megszülessen és csak keresztelni vitték később Kiskőrösre az evangélikus egyházba, a család ismerős papjához, Martiny Mihályhoz.

A szabadszállási Petőfi-hagyományokról irodalomtörténészeink is tudtak. Egyesek igyekeztek tájékozódni a kérdésben, de szinte mindannyian megmaradtak a Petőfi kiskőrösi születéséről kialakított álláspont mellett. Elfeledve, hogy 1857-ig, Petőfi Sándor keresztlevelének felfedezése előtt, a kutatók egyértelműen Szabadszállást jelölték meg Petőfi szülőhelyeként. Akadtak természetesen olyanok is, akik lándzsát törtek Petőfi Sándor szabadszállási származása mellett (Katona Géza, Sándor Józsefi. Azonban véleményük elfogadtatására tett próbálkozásaikat figyelembe sem vették. Szabadszállással kapcsolatosan másról sem lehetett hallani, mint a vádról, amiért 1848-ban Petőfit, mint képviselőjelöltjüket kikergették a városból. Különben ez az „eset”, ennek az esetnek az örökös felhánytorgatása is erősen feszélyezte a szabadszállásiakat Petőfi hagyományaik, Petőfi szülőhelyéről vallott álláspontjuk hangoztatásában.

Különösen feldühítette irodalom- és művelődéstörténészeinket Sándor József két könyve. Az elsőnek, amelyet 1939-ben írt, de csak 1941-ben adott ki, már a címe is felbőszítette őket: „Nemes Petőfi Sándor költőnk Szabadszálláson született és Szibériában halt el.” Sándor József 1947-ben megint nekirugaszkodott: ekkor írta és adta ki Petőfi Szabadszálláson született című könyvét. Ennek a könyvnek a megjelentetését se mondhatjuk szerencsésnek. 1947-ben már javában folytak az előkészületek 1848 centenáriumának méltó megünneplésére. Többek között országos mozgalom indult a 48-as hagyományok és benne a Petőfi-hagyományok felgyűjtésére is. A mozgalom irányítóinak nem volt érdeke, hogy éppen a centenárium előestéjén tegyék vitatottá Petőfi Sándor szülőhelyét. Egyes kutatók azután ennek megfelelően egyenesen megrótták Szabadszállást. Dienes András például „hálátlansággal” vádolta a várost, Illyés Gyula pedig a „gyalázat legnagyobb oszlopát” szánta Szabadszállásnak.

Természetesen a szabadszállási Petőfi-hagyományok továbbéltek. Gondos szabadszállásiak őrizték, védték és gyarapították őket: Szabadszálláson ma is élő Petőfi-hagyomá103